Storcz Botond: Komolyan vesszük az Európa Játékokat
Sűrű év áll egyik legsikeresebb olimpiai sportágunk, a kajak-kenu magyar élversenyzői előtt, hiszen nemcsak az augusztusi, Milánóban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, de az idén első ízben megrendezendő bakui Európa Játékokon, valamint a játékok miatt előrehozott, májusi csehországi Európa-bajnokságon is helyt kell állniuk.
A szövetség által rendezett sajtóbeszélgetésen Storcz Botond szövetségi vezetőedző elmondta, hogy sportáguk számára kiemelt jelentőséggel bír a júniusi Európa Játékok – mintegy felülírja az Európa-bajnokságot. Az előrehozott Eb-n így ezúttal a fiatalok bizonyíthatnak, míg Azerbajdzsánnak a válogatott legjobbjaival vágnak neki – másfél héttel a kontinentális multisportesemény előtt még válogatón kell megküzdeniük olimpiai és világbajnokainknak a bakui indulásért.
„Az Európa Játékokra meglehetősen korán kell nevezni, május 1-ig le kell adni a végleges indulók névsorát. Előzetesen bő keretet neveztünk, ám amennyiben indokolttá teszi a válogatóverseny, akkor természetesen át fogom írni a nevezéseket, ha a szabályok lehetővé teszik.”
Nagy várakozások előzik meg az Európai Olimpiai Bizottság forradalmi újítását, az Európa Játékokat, mely egyszersmind a kontinens ötkarikás eseményeként, „európai olimpiaként” szolgál, a már évtizedek óta rendezendő Ázsia Játékok vagy Pánamerikai Játékok alapelvét követve. Kajak-kenuban összesen 210 férfi- és 140 női sportoló verseng majd az azeri fővárosban június 14. és 16. között, a mieink 15 férfi- valamint 5 női kvótát tudhatnak magukénak.
„Az Európa Játékokat, úgy vélem, majd tíz-húsz év múlva fogjuk tudni pontosan hol elhelyezni – folytatta Storcz Botond. – Azt gondolom, hogy a négyévente megrendezendő esemény már az indulástól magas presztízsű lesz, hiszen csakúgy, mint az olimpián, itt is lesz nyitóünnepség, két hétig folynak a küzdelmek, a versenyzőket sportolói faluban szállásolják el. Sportágunkban az európai szövetség egyértelmű helyzetet teremtett azzal, hogy a játékok időpontjával párhuzamosan nem rendez Európa-bajnokságot, viszont az Eb-t korai tavaszi időpontra tette, amelyen így tudomásom szerint a német, az orosz, a lengyel vagy a fehérorosz válogatott sem a legjobb csapatával vesz részt. Így a színvonal talán kicsit alacsonyabb lesz, ezáltal viszont az Európa Játékok felértékelődik.”
A szövetségi vezetőedző hozzátette: azért is valószínű, hogy külföldi ellenfeleink is Bakura készülnek jobban, mivel ez a verseny a május végén záruló világkupasorozatot követi, tehát az augusztusi milánói kvalifikációs vb előtt már más versenylehetőség nem lesz. A meghatározó nemzetekhez hasonlóan a magyar csapat is az Európa Játékokat részesíti előnyben szemben a csehországi Eb-vel szemben.
„Az Európa-bajnokságon azok a versenyzők biztosan nem vesznek részt, akik az augusztusi riói olimpiai kvalifikációs vb-re készülnek. Csehországban a korosztályoknak megfelelően legerősebb fiatal sportolóinkkal fogunk kiállni. Az Európa Játékokra elég speciális a helyzet a már említett korai nevezés miatt – május 1-ig végleges névsort kell mondani –, a már leadott bő listán azonban remélhetőleg még lesz lehetőség a játékok előtt változtatni. Az első vb-válogatóverseny – mely bő egy héttel előzi meg a kontinentális eseményt – győzteseit szeretném Bakuban is indítani. Nyilvánvalóan meg kell vizsgálnunk az ügymenetet, mit engednek a szervezők változtatni a rajt előtt ilyen rövid idővel, de amennyiben lehetséges, akkor ezzel az opcióval természetesen élni kívánunk” – foglalta össze a háromszoros olimpiai bajnok vezetőedző.
(MOB)
Keresés