Szilágyi Áronnal a Vasas Tokióig biztosan tervez
A 2020-as tokiói olimpiáig szóló szerződést írt alá a Vasassal Szilágyi Áron. London olimpiai bajnok vívója jelenleg kvótát érő helyen áll a riói kvalifikációs rangsorban, így - amennyiben a sportoló kijut a 2016-os és '20-as játékokra - Tokió lehet a negyedik olimpiája a piros-kékek színeiben. A szerződéshosszabításra a Vasas Kovács Pál Vívócsarnokában került sor.
Szilágyi Áronra kilencéves korában figyelt fel Gerevich György vívóedző, akinek hatására Áron a kardvívást választotta sportágának, a Vasas vívótermét pedig második otthonának. A klub és a sportoló azóta is hűséges egymáshoz, és ezt a kapcsolatot most még magasabb szintre emelték: a Vasas SC ugyanis elismeréséül kiemelt kondíciókkal, 2020. augusztus 31-ig meghosszabbította Szilágyi Áron szerződését, amely az eredeti megállapodás szerint 2016. december 31-ig szólt volna, kifejezve ezzel is kiemelt támogatását és nagyrabecsülését a remek sportember iránt - írja a Vasas SC honlapja.
"A Vasas nemcsak a klubom és az otthonom, hanem ennél is több: részemről életem végéig tart ez a hűség és szeretet. Emiatt is esett különösen jól, hogy ugyan még a riói olimpiára készülök, a klubvezetés jövőképében már Tokió is szerepel velem kapcsolatban, és ennek szellemében tudtunk megállapodni, így a következő öt évben is megnyugtató, biztos háttérrel készülhetek" - mondta Szilágyi Áron. "Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor 1999 szeptemberében kilencévesen besétáltam a vívóterembe" - idézte fel a kezdetet, ezt követően pedig megemlékezett első edzőjéről, a 2008-ban elhunyt Gerevich Györgyről.
"Szilágyi Áron és a Vasas Sport Club kapcsolata valóban különlegesnek mondható, egy olyan sportolóról van szó, aki gyerekkora óta a Vasas családhoz tartozik, nálunk lett világklasszis, majd olimpiai bajnok Londonban. A mai sportban ritka, ha ezen a szinten klubhűségről és lojalitásról beszélhetünk, ezért sem volt kérdéses számunkra, hogy ő lesz az első olyan sportolónk, akivel már a tokiói olimpia szellemében kötünk újabb hosszú távú megállapodást"- fejtette ki Markovits László klubelnök, olimpikon teniszező.
"A Vasas SC mindig a nagy vívók otthona volt, így van ez most is, hiszen a kardválogatott is a klub vívóira épül, s ahogy látom a tehetségeinket, így lesz ez a jövőben is. Szilágyi Áron kitűnő kapocs a múlt és a jövő között: eredményeivel már most méltó utódja a múlt legendáinak, saját nevelésű sportolóként, ebben a csarnokban készülő vívóként pedig élő példaképe a Vasas fiataljainak" - emelte ki Ferjancsik Domonkos világ- és Európa-bajnok kardvívó, a Vasas vívó-szakosztályának elnöke.
Szilágyi Áron Peking és London után a harmadik olimpiájára készül, a riói kvalifikációs menetelésben jól áll, jelenleg kvótát érő helyen áll a ranglistán; a sorozat 2016 áprilisának elején zárul. Olimpiai bajnokunk legutóbb az elmúlt hétvégén Németországban bizonyította, hogy a legjobbak közt kell számolni vele: Münchenben végzett a dobogó legfelső fokán.
(Vasas SC-MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter, Vasas SC)
Keresés