Szocsi 2014: Nagy Konrád a 26. lett
Nagy Konrád a 26. helyen zárt a férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a szocsi téli olimpián.
A viadalon összesen húsz futamot rendeztek, a magyar versenyző a nyolcadikban állt rajthoz, a német Robert Lehmann-nal párban.
A debreceni gyorskorcsolyázó kissé lassan kezdett, így 300 méter után még futampárja is jobb volt nála. Hátránya 1,86 másodpercre nőtt 700 méterig az éllovassal szemben, de ekkor már megelőzte pályatársát, ráadásul a táv hátralévő részén alig kapott ki Groothuistól, sőt, az utolsó körben még gyorsabb is volt nála három századdal
Akkor az még az ötödik helyre volt elegendő tizenhat versenyző után, de szép lassan hátrébb csúszott, és végül a 26. helyet csípte meg.
A sportoló nem lehet maradéktalanul elégedett az eredménnyel, hiszen előzetesen a legjobb 16-ba kerülést célozta meg.
Érdekesség, hogy nemrégiben még a rövidpályás gyorskorcsolyázók táborát gyarapította, a tavalyi debreceni világbajnokságon is abban a sportágban indult, csak év közben tért át a nagypályás versenyzésre.
Szocsiban egyébként lengyel győztest ünnepeltek, Zbigniew Brodka mindössze három ezreddel verte meg a holland Koen Verweijt. A kanadai Denny Morrison lett a bronzérmes.
Szocsi
Férfi gyorskorcsolya
1500m, olimpiai bajnok: Zbigniew BRODKA (Lengyelország) 1:45.006, 2. Koen VERWEIJ (Hollandia) 1:45.009, 3. Denny MORRISON (Kanada) +0.22, 4. Denis YUSKOV (Oroszország) +0.37, 5. Mark TUITERT (Hollandia) +0.42, 6.Havard BOKKO (Norvégia) +0.48,...26. NAGY Konrád +3.12
(Fotó: MOB/Kovács Anikó)
Keresés