Szolnoki előny a kosárdöntőben
A címvédő Szolnok tizenhárom ponttal nyert Szombathelyen a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntősorozatának első mérkőzésén.
A címvédő és negyedik aranyérmükre hajtó szolnokiak kezdtek jobban, és Horváth kosaraival 13-6-ra elhúztak. Az eddigi egyetlen bajnoki címét 2008-ban elhódító Szombathely azonban a nagyszünetig 13 pontot dobó Timberlake révén a nyitónegyed végére utolérte ellenfelét. A második játékrész elején először vezettek az alapszakaszt megnyerő házigazdák (25-24), ám az idén kupagyőztes Tisza-partiaknál Báder és a honosított Trotter is rákapcsolt, és a vendégek máris nyolcpontos előnyre tettek szert, majd a félidőben 42-47 volt az állás.
Térfélcsere után négy hazai pontra 11 érkezett - Trotter már 18 pontnál járt -, így az Eurochallenge Kupában negyedik helyen végzett Szolnok tíz pont fölé tornázta a különbséget (46-58). A vasi csapat - melynek meghatározó játékosa, a 40 éves Kálmán kézsérüléssel küszködött - az extázisban játszó Timberlake kosaraival ismét felzárkózott, az utolsó szakasz elején 58-58-at mutatott az eredményjelző. Pór Péter címvédő együttese azonban újfent összeszedte magát, és egy 13-0-s rohammal eldöntötte a mérkőzést, s ezzel továbbra is veretlen a rájátszásban.
A finálé második meccsére hétfőn 18:15 órakor kerül sor Szolnokon.
döntő, 1. mérkőzés:
Falco-Szova KC Szombathely - Szolnoki Olaj 65-78 (24-24, 18-23, 14-11, 9-20)
legjobb dobók: Timberlake 26, Pantelic 12, illetve Trotter 22, Horváth 18, Báder 16, Mills 11
(Forrás: mti)
Keresés