Találkozott a '64-es tokiói kosárlabdacsapat
Az első kerületi Czakó utcai sportközpontban találkoztak a '64-es tokiói olimpián részt vett férfi kosárlabdacsapat tagjai. A mai napig is összetartó gárdának egyik érdekessége, hogy ötkarikás szereplésük óta nem jutott ki olimpiára férfikosár-csapat.
Fehér Ferenc létesítményigazgató a játékosok közül Gyulai Gézát, Prieszol Józsefet, Kangyal Tibort, Judik Zoltánt, dr. Banna Valért és Koczka Pált látta vendégül egy baráti beszélgetésen, majd nem maradhatott el a közös fotó a sportpályán található ötkarikás emlékfal előtt.
„Hú, te jó ég, ötvenegy éve voltunk Tokióban az olimpián. Hogy múlik az idő, minhta csak ma lett volna!" – kezdte a visszaemlékezést Koczka Pál, a kiváló kezű bedobó.
„A meccsek legapróbb részleteire is hajszál pontosan emlékező kosaras sztárok csak meséltek, meséltek. Mesélhettek is, hiszen ők voltak, akik legutóbb képviselték a magyar színeket a férfi kosarasok közül az olimpián" – idézte fel Fehér Ferenc, aki tagja a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának is.
A Bp. Honvéd és a MAFC kosarasai most is bizonyították, hogy a pályán anno ellenfelek voltak, de nem ellenségek, hiszen a válogatottban együtt érték el sikereiket, s a mai napig tartják a kapcsolatot.
Judik Zoltán az 1960-as római olimpián szerepelt, Gyulai Géza pedig a tokiói olimpiai selejtezőn segítette a csapatot a továbbjutáshoz, balszerencséjére azonban az utosó pillanatban kimaradt az utazó keretből. Dr. Banna Valér bár kerettag volt, együtt készült a többiekkel, ő is lemaradt az utazásról.
„A Bp. Honvéd nagyszerű irányítója – épp a névnapját ünneplő lassan 77 éves Gyulai Géza – mesélte, hogy mennyire tisztelte ellenfeleit, s nem késett a válasz a MAFC-os Kangyal Öcsitől - bocsánat Tibortól, bár mindenki csak Öcsinek ismerte a csodás irányítót később kiváló építészt - hogy ő is hasonókat érzett a Honvédosok iránt. A 'doktor' Banna Valér, a tempókirály Prieszol József, a főmérnök úr Judik Zoltán is mesélt a fantasztikus hangulatú összejövetelen. A kosaras társadalomban a régi játékosok összetartása, szeretete és a barátság jelenléte a mai napig megmaradt. Várom őket legközelebb ismét a Czakón!" – mondta a házigazda, aki tagja volt a Honvéd felnőtt bajnokcsapatának, serdülő játékosként még aláírást kért, s néhány év múlva pedig már együtt utazott BEK-meccsekre az általa – jogosan – nagyra tartott sztárokkal.
Tokióban a magyar férfiválogatott a 13. helyen végzett.
(MOB)
Keresés