Thomas Bach Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki a dél-koreai elnököt
Különleges ünnepség keretében, a dél-koreai elnöki palotában, a Kék Házban tüntette ki az Olimpia Érdemrend arany fokozatával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach Dél-Korea elnökét, Mun Dzseint augusztus végén.
Az Olimpiai Érdemrend arany fokozata a legmagasabb kitüntetés, melyet a NOB odaítélhet. Olyan személyek kaphatják, akik munkájukkal nagy mértékben segítették az olimpiai ügyet. A díjat Mun elnök felbecsülhetetlen érdemeinek elismeréseként kapta a sikeres phjongcshangi téli olimpia rendezéséért, melyen részt vettek Észak-Korea sportolói is.
Az észak-koreai versenyzők rajthoz állása egy hosszú tárgyalási folyamat csúcspontját jelentette, az egyeztetések egészen 2014-ig nyúlnak vissza.
A ceremóniát követően Mun elnök megköszönte az elismerést.
„A játékok sikere, és a ’béke-olimpia’ létrejötte a résztvevők, a vezetők, és a NOB támogatásának az érdeme.” – mondta.
Az ünnepség után a két elnök tárgyalásokat folytatott a Kék Házban a jövő közös lehetőségeiről az elkövetkezendő játékokat illetően, illetve a sport szerepéről, mely segítheti a békés közeledést a Koreai-félszigeten. A felek megegyeztek a párbeszéd és az együtt elkezdett munka folytatásáról, a két koreai nemzeti olimpiai bizottság bevonásával. Kitértek továbbá a 2018-as Phjongcshangi Téli Olimpiai Játékok sikerére is, különösen pénzügyi szempontból, hiszen a szervezőbizottság jelentős profittal zárt.
Az esemény magyar szempontból is rendkívül eredményes volt, hiszen a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású gyorskorcsolya-váltó Magyarország történetének első téli olimpiai aranyát nyerte.
(olympic.org-MOB)
Keresés