Tóth Ivett a 24. helyről folytathatja a világbajnokságot
A nők rövidprogramjával kezdődött a milánói műkorcsolya és jégtánc világbajnokság. A phjongcshangi olimpikon Tóth Ivett a 24., éppen továbbjutást érő helyen végzett, így pénteken bemutathatja kűrjét.
A magyar hölgy a jó sorsolás eredményeként a hatodik csoport utolsó jégre lépője volt. Az olimpián sikert aratott AC/DC zenére korcsolyázott, de rövidprogramja nem lett tökéletes. Mivel az utolsó 12 korcsolyázó között a szlovák Rajicova hibázott, így az MTK olimpikonja éppen a 24. helyen bekerült a legjobb 24 közé, így pénteken a kűrben is indulhat.
Este a párosok versenyében az első jégrelépő Lisa Kashitsyna, Magyar Márk duó a 28 induló közül senkit sem tudott megelőzni, így számukra véget ért a világbajnokság.
„A szerdai nap nem úgy alakult, ahogy mindannyian szerettük volna. Ivettnek csak a szerencsén és hajszálon múlott a 24-be kerülése. Szeretett volna hibátlant futni, a jó sorsolás is segíthetett volna, ezúttal viszont nem úgy alakult a program, ahogyan tervezve volt. Márkék sem hozták a legjobbjukat a párosok rövidprogramjában, még ha tudjuk is, pár hónap állt csak rendelkezésre. Márk elmondása szerint is bántja, hogy nem azt mutatták, ahol valóban tartanak. Lisa kisebb hátfájással küzdött, mely az egyik emelésből fakad. Bár kapott ma gyógyszert rá, de nem volt az igazi. Picit fájt az egyik esés is, de az nem zavarta annyira” – mondta Engi Klára, a MOKSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója.
Csütörtökön a jégtáncosok sorsolnak, köztük a Yanovskaya Anna és Lukács Ádám duó révén leszünk érdekeltek. Pénteken délelőtt a jégtáncosok rövidprogramját, este a nők kűrjét rendezik meg Milánóban.
(MOB, Fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés