Új edzőkkel készülnek műkorcsolyázóink az olimpiai idényre
Tóth Ivett 2017 március végén megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a pjongcsangi olimpiára. A sikerhez Gór-Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, Ivett edzője és Benoit Richaud, francia koreográfus is nagyban hozzájárult.
Nemrég jelentette be az edzőnő, hogy megválik tanítványától és az elkövetkező időben fiatal növendékei fejlődésére összpontosít. Ivett a szövetség és Engi Klára pontozásos ágazati sportigazgató segítségével keresett új lehetőséget, edzőt. A sikeres tárgyalások után eldőlt, hogy a többszörös magyar bajnok munkáját a belga Linda van Troyen veszi át. A belga szakember az elmúlt években több tanítványát is sikerrel vezette a világbajnoki mezőnyben, akik közül a legismertebb az Eb-érmes Kevin van der Perren és a csikszeredai születésű román olimpikon, Kelemen Zoltán.
Benoit Richaud továbbra is együtt dolgozik Ivettel. Jelenleg az Egyesült Államokban készítik az új koreográfiákat az elkövetkező évadra.
Linda van Troyen és Alexei Mishin
Ivettre május 22. és június 9. között iskolai vizsgák állnak, de lehetőség szerint már június 1-től elkezdi az új csapattal a munkát Zürichben. Nyáron franciaországi edzőtáborban készül, ahol Alexei Mishin is segíti a felkészülését.
Szeptember végén Obersdorfban lesz az olimpiai kvalifikációs Nebelhorn Trophy elnevezésű verseny. Ezen rajthoz áll a Beklemisheva Daria, Magyar Márk páros és a Yanovskaya Anna, Lukács Ádám jégtáncos duó is.
Márkék visszajöttek Európába és szintén Zürichben készülnek az előttük álló idényre a kétszeres olimpia bronzérmes német Robin Szolkowy irányításával. Ádámék Moszkvába tették át székhelyüket, ahol Irina Zsuk, Alexander Svinin irányítja a munkájukat. A rövidprogramjukat Igor Sphilband koreografálja.
A pontozásos sportág igazgatója elmondta, hogy Tóth Ivett az országnak szerezte az olimpiai kvótát, így Medgyesi Fruzsina is bejelentette, hogy készül az olimpiára. Ivett és ő közötte több verseny alapján dől majd el, hogy melyikük indulhat majd a pjongcsangi olimpián.
A szakember úgy véli, párosban 7-8 páros küzd eséllyel majd Oberstdorfban az olimpiai kvótáért, s ebben a magyar kettősnek is esélye lehet a még szabad négy kvóta valamelyikének megszerzésére.
A jégtáncosoknál 10-14 duó reménykedik az öt olimpiai kvóta valamelyikének begyűjtésében. Hatalmas bravúr lenne a magyar jégtáncosoktól odaérni az olimpiára.
A két magyar duóra az oberstdorfi verseny előtt a tervek szerint két verseny vár szeptemberben.
(MOB, fotó: Róth Tamás és Facebook)
Keresés