Új, szilaj vizeken – felavatták Tokióban az olimpiai kajakszlalom-pályát
A vadvízi kajak-kenuközpont (Kasai Canoe Slalom Centre) építéséért a tokiói kormányzat felelt. A létesítmény országszerte első a maga nemében.
A pálya 200 méter hosszú, emellett egy bemelegítésre kijelölt terület és egy befutó „medence" is a versenyzóna részét képezi. Az ideiglenes lelátók 7500 szurkoló fogadására lehetnek alkalmasak. Az adminisztratív épületek utolsó simításain még dolgoznak a helyiek.
Az ünnepélyes megnyitón részt vett a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség elnöke, Jose Perurena is. „Nemcsak maga a szlalompálya elképesztő. Az erőfeszítés, amellyel a lehető legjobb élményt nyújthatjuk a nézőknek és a médiának, szintén felülmúlhatatlan. Ez minden érintettnek garancia egy felejthetetlen versenyre. (...) Határozottan ez minden idők egyik legjobb olimpiai helyszíne" – mondta a spanyol.
Perurena mellett Tokió kormányzója, Yuriko Koike is tiszteletét tette a megnyitón, csakúgy, mint Rio olimpiai bronzérmes szlalomosa, Takuya Haneda. A japán versenyző volt az első, aki kipróbálhatta az új pályát.
„Megtisztelve érzem magam, hogy én lehetek az első sportoló, aki letesztelheti a pályát. Technikailag nehéz a vonalvezetés, tökéletes az olimpiai versenyzéshez. Emellett nagyon fontos, hogy a helyszín könnyen megközelíthető Tokió belvárosából. Azt hiszem ez a világ legjobb versenypályája, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy kvalifikálhassak, és versenyezhessek a jövő évi olimpián" – mondta Haneda, aki első ázsiai kenusként nyert olimpiai érmet 2016-ban.
A Kasai Canoe Slalom Centre az ötkarikás játékok után is nyitva marad a nagyközönség számára: a tervek szerint számos hazai és nemzetközi versenyt bonyolíthatnak le itt.
Az új kajakos központ egyike annak a 8 helyszínnek, melyeket a semmiből húznak fel a japán szervezők. Ez az ötödik, amely idő előtt elkészült: a tollaslabdázók és a vívók (Musashino Forest Sport Plaza), az íjászok (Yumenoshima Park Archery Field), az evezősök és a síkvízi kajakosok (Sea Forest Waterway), valamint a gyeplabdázók (Oi Hockey Stadium) már most is birtokukba vehetnék új létesítményeiket. A hátralévő három sportközpont közül az Olimpiai Stadion várhatóan novemberre készül el, de a röplabdaversenyeknek otthont adó Ariake Arena, illetve az Aquatics Centre munkálatai is jövő februárig befejeződhetnek.
(insidethegames, fotó: Tokio2020)
Keresés