Újraválasztották a kosarasok a MOB bizottságvezetőjét
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége tisztújító küldöttgyűlést tartott május 7-én, ahol a korábbi elnököt, Szalay Ferencet, a MOB tagját újraválasztották az elkövetkező évekre a szervezet első emberévé.
Szalay Ferenc a közgyűlésen - a hunbasket.hu beszámolója alapján - elmondta, hogy a fejlődéshez stabil háttér kell a sportág minden területén. Az utánpótlásban női vonalon nagyszerű munka folyik, ezt a korosztályos Európa-bajnokságokon elért eredmények fényesen bizonyítják. Ugyanezt kell elérni férfi vonalon is, ezért a jövőben nagyobb hangsúly kerül a minőségi munkára és arra, hogy az egyes utánpótlásműhelyek mennyi NBI-es és válogatott játékost nevelnek ki.
Szalay Ferenc Szolnok polgármestere, a MOB tagja, a MOB Gazdasági Bizottságának elnöke.
(MOB, fotó: hunbasket.hu)
Keresés