Kiss Balázs még nem szerzett kvótát
Kiss Balázsnak nem sikerült londoni kvótát szereznie a birkózók kínai olimpiai selejtezőjén, mert a kötöttfogásúak 96 kg-os súlycsoportjában kikapott a két vigaszági győztes ötkarikás részvételi jogért kiírt mérkőzésén.
A 2009-es év világbajnoka a verseny honlapja szerint előbb legyőzte a német Mirko Englichet, majd a romániai Robert Alexandru Pappon jutott túl, a negyeddöntőben viszont vereséget szenvedett a Daigoro Timoncinitől. Olasz legyőzője azonban a következő mérkőzését is megnyerte, így Kiss vigaszágra került. Ott előbb megverte a dél-koreai An Csang Gunt, majd a litván Mindaugas Ezerskist, ennek eredményeként a kvótáért a másik vigaszági győztessel, a grúz Szoszo Dzsabidzével mérkőzhetett, mivel súlycsoportonként az első három jut olimpiai részvételi joghoz.
A hazai szövetség honlapja szerint a kvótahelyosztón két 1-0-s menetben vereséget szenvedett.
Tajjüanban pénteken a szabadfogású Hatos Gábor (74 kg), szombaton pedig a kötöttfogású Lőrincz Tamás (66) és Bácsi Péter (74) harcolta ki ötkarikás szereplést a kínai városban. A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg), a múlt heti, szófiai selejtezőn pedig a szabadfogású Ligeti Dániel (120 kg) vívta ki a londoni indulás jogát.
A kvóta nélkül maradt versenyzők számára az utolsó esélyt a jövő heti, Helsinkiben sorra kerülő kvalifikációs verseny kínálja.
Kötöttfogás
96 kg
Selejtező: Kiss – Mirko Englich (német) 1:0, 0:2, 1:0
Nyolcaddöntő: Kiss – Robert Alexandru Papp (romániai) 1:0, 1:0
Negyeddöntő: Daigoro Timoncini (olasz) – Kiss 0:1, 1:0, 1:0
Vigaszág: Kiss – An Cseng-gan (dél-koreai) 1:0, 3:0
Bronzmérkőzés: Kiss – Mindaugas Ezerskis (litván) 1:0, 1:0
Kvóta-helyosztó: Szoszo Dzsabidze (grúz) - Kiss 1:0, 1:0
A kvótaszerzők: 1. Salva Gadabadze (azeri), 2. Daigoro Timoncini (olasz), 3. Szoszo Dzsbidze (grúz)
120 kg – 20 induló
nehézsúly:
A kvótaszerzők: 1. Heiki Nabi (észt), 2. Joszeb Csugosvili (fehérorosz), 3. Johan Euren (svéd)
Nők:
48 kg – 18 induló
A kvótaszerzők: 1. Otgonszetszeg Davászuh (mongol), 2. Vanesza Kaladzsinszkaja (fehérorosz)
55 kg – 19 induló
A kvótaszerzők: 1. Han Kum Ok (KNDK-beli), 2. Bjambatszeren Szundev (mongol)
63 kg – 21 induló
A kvótaszerzők: 1. Hanna Johansson (svéd), 2. Elif Yesilirmak (török)
72 kg
17 induló.
Nyolcaddöntő: Natalja Palmarcsuk (azeri) – Németh 5:1, 1:0
A kvótaszerzők: 1. Burmá Ocsirbat (mongol), 2. Svetlana Saenco (moldovai), …12. Németh Zsanett
(Forrás:MTI)
Keresés