Kiütéses győzelemmel kezdett a pólóválogatott
Tizenegy góllal verte a kazahokat a magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszországi nemzetközi torna nyitónapján.
A két négyes csoportban zajló és a londoni olimpiai felkészülést szolgáló cosenzai torna első napján a magyar válogatottnak kellemes ellenfél jutott, és a tudáskülönbség érvényre is jutott Kazahsztán legjobbjaival szemben.
A 17-es keretből ezúttal Nagy Viktor, Varga Tamás, Kis Gábor és Szivós Márton nem jutott játéklehetőséghez.
Biros Péter csapatkapitány büntetőből szerzett góljára még válaszoltak, utána azonban folyamatosan elhúzott és egyre növelte előnyét az együttes - számolt be a részletekről a nemzeti csapat honlapja.
Az első szünetre háromgólosra hízott az előny, két negyed után pedig - "lemásolva" a nyitó nyolc percet - 8-2-re vezetett a magyar válogatott.
A harmadik játékrészben visszavettek a tempóból Birosék, de a különbség így is nőtt, a befejező nyolc percben aztán a tízgólos különbség is meglett Kiss Gergely ejtésével (13-3), a vége pedig Varga Dénesnek a hajrában esett megúszásgóljával 14-3 lett.
A magyar csapat csütörtökön 17:40 órától a szerb válogatottal játszik. A csoport negyedik tagja Kanada, míg a másik négyest Olaszország, Montenegró, Ausztrália és Görögország alkotja.
Eredmény:
MAGYARORSZÁG-KAZAHSZTÁN 14:3 (4:1, 4:1, 2:1, 2:0), Cosenza, v.: Colominas (spanyol), Flahive (ausztrál)
Magyarország: Szécsi, Katonás, Madaras 1, Varga Dénes 1, Kásás, Hosnyánszky 1, Kiss G. 2, Varga Dániel 1, Vámos 1, Biros 3, Steinmetz Á. 2, Hárai 2, Baksa
Kazahsztán: Maximov, Gubarev 1, Kokorin, Pilipenko, Sakenov, Smider 1, Usakov 1, Ukumanov, Ziljajev, Rudaj, Manafov, Gorovoj, Svedov.
Gól - emberelőnyből: 3/4, ill 2/6 Gól - ötméteresből: 1/1, ill. -
A torna első napjának további eredményei:
Szerbia-Kanada 12:4 (2:1, 2:1, 3:0, 5:2)
G.: Filipovics 3, Prlainovics, Mitrovics 2-2, Saponics, Gocics, Cuk, Mandics, Alekszics, ill. Boyd, Conway, Radojcsics, McAlroy
Görögország-Montenegró 4:6 (1:1, 1:2, 1:1, 1:2)
G. Delakasz 2, G. Afrudakisz, Gounasz, ill. Gojkovics 2, Paskovics, Ivovics, Zlokovics, Draskovics
Olaszország-Ausztrália 8:3 (3:1, 2:1, 1:0, 2:1)
G.: Gallo 3, Giorgetti, Premus 2-2, Figlioli, ill. Campbell, Beadsworth, Whalan 1
A torna csütörtöki programja:
15:00 Kanada-Kazahsztán
16.20 Ausztrália-Görögország
17.40 Szerbia-Magyarország
19.00 Montenegró-Olaszország
(Forrás: MTI)
Keresés