Kónya Ádám lehet Veszprém első téli olimpikonja
Kónya Ádám 2016 decemberében a szlovákiai Csorba-tónál a Slavic Cup-on elért 70 pontos sífutásával - amely a bravúros, tizenkettedik helyezéshez volt elegendő - 100 pont alá vitte nemzetközi pontátlagát, részvételi jogot nyert a 2018-as dél-koreai téli olimpiára.
"Mindig is az állóképességi sportok vonzottak, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubban futottam, a Veszprémi Úszó Klubnál úszóként versenyeztem" - emlékezik vissza a kezdetekre.
Tizenöt évesen, a Vetési Albert Gimnázium cserediákjaként került egy osztrák sportiskolába, ahol aztán ott ragadt, hogy kilenc esztendővel később Veszprém első téli olimpikonja váljék belőle.
"Az ausztriai sportiskola előtt szinte semmit nem tudtam a sífutásról. Aztán kipróbáltam, és beleszerettem a sportág sajátos világába, valamint abba a lenyűgöző környezetbe, ahol űzzük azt."
A Veszprémi Sí Egylet sífutója az olimpián több számban is rajthoz állna, így a sprintversenyen és az 30 kilométeres távon is, a fő száma azonban a 15 kilométer.
A 2017-es világbajnokságon a 61. helyet szerezte meg, az olimpián ennél jobban szeretne szerepelni, legalább a középmezőnyben. Ha az 50. hely körül végezne, nagyon elégedett lenne a teljesítményével 15 km-en. Mint az olimpia.hu-nak elmondta, mindent megtesz, hogy méltó módon képviselje a magyar színeket és Veszprém városát.
A nemrég megkezdődött 2017/2018-as szezonban arra készül, hogy minél jobb eredményt érhessen el élete eseményén. Ennek érdekében a felkészűlés során sokat készűl havon Ausztriában.
A karácsonyi ünnepek után rajthoz állt a Slavic Cup-on, ahol 15 km-en ismét sikerült 100 pont alá vinni teljesítményét. A célba érve a 12. helyet szerezte meg ezen a távon. Rajthoz állt az 1.6 km-es sprinten is, ahol a kvalifikációban elért 7. helyével bejutott a fináléba. Ott végül a 11. helyet szerezte meg.
Az olimpiai kvalifikáció 2018. január 21-én zárul.
Az olimpia férfi sífutószámainak időpontja (zárójelben a magyar idő):
Február 11. 15:15 (07:15) Skiathlon 15 klasszikus/15km szabad stílus
Február 13. 17:30 (09:30) Sprint szabadstílus selejtező
Február 16. 15:00 (07:00) 15km szabadstílus
Február 24. 14:00 (06:30) 50km tömegrajtos szabadstílus
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés