Koreai győzelem a férfiak váltóversenyében, Tibolya Péter kulcscsont törést szenvedett
Kulcscsonttörést szenvedett Tibolya Péter a lovaglás során, emiatt befejezte szereplését a magyar csapat a római öttusa-világbajnokság keddi férfi váltóversenyében.
A Tibolya mellett Marosi Ádám és Demeter Bence alkotta válogatott utolsó előttiként lovagolt a pályára, mivel két szám után a második helyen állt, s miután Marosi hibátlanul, Demeter pedig egy rontással teljesítette feladatát, Tibolya az első akadálynál bukott.
Lovát a pálya túloldalán fogták meg, de ő nem arra tartott, hogy újra nyeregbe szálljon, hanem a magyar tábor felé gyalogolt. Először kiabáltak neki, hogy fusson, mert megy az idő, de aztán többen észlelték, hogy bal válla lejjebb van a másiknál, majd mikor odaért, közölte, hogy eltört a kulcscsontja, pár másodperc múlva pedig azt, hogy most már kezd rosszul lenni. Miközben a túloldalról elindult a mentő, leültették, majd egy-két percen belül hordágyra fektették, és kórházba szállították.
Tibolyának 2007-ben már volt hasonló balesete, akkor a jobb kulcscsontja tört el a berlini világbajnokság előtti edzőtáborozás során.
"Ezzel nemcsak az itteni szereplése, hanem az egész szezonja elúszott" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Demeter mellett Tibolya esélyes volt arra, hogy a kvalifikációs ranglistáról olimpiai kvótához jusson. A magyarok a férfiaknál - csakúgy, mint a nőknél - rendelkeznek már két részvételi joggal: Marosi Ádám és Kasza Róbert nevezhető a londoni játékokra. A szabályok szerint egy nemzetből ugyan nemenként csak két öttusázó szerepelhet a játékokon, de több szerezhet indulási jogot. Amennyiben ez így történik, az adott szövetség határoz, hogy kinek az ötkarikás részvételét támogatja.
Nem kellett műteni Tibolyát
Nem kellett megműteni Tibolya Péter bal kulcscsontját, amely a római öttusa vb férfi váltóversenye során, lovaglás közben tört el kedden.
Tibolyával a vb-n versenybíróként jelenlévő Molnár Gábor ment be a kórházba, s ő arról tájékoztatta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitányt, hogy a röntgenfelvétel alapján nem csúsztak el a törött csontrészek, így elég volt rögzíteni a sérült testrészt, ami - amint azt az MTI érdeklődésére később elmondta - 18:30-ig meg is történt.
Tibolya még az este folyamán elhagyja a kórházat, s aztán a lehető leggyorsabban hazautazik Magyarországra. A versenyző akkor törte el a kulcscsontját, amikor az első akadálynál bukott a lovával. A magyar váltó a baleset miatt kénytelen volt a második helyről feladni a küzdelmet.
Remélem, az Európa-bajnokság már szóba jöhet
"Remélem, az Európa-bajnokság már szóba jöhet" - utalt a július elején esedékes kontinensviadalra. "A bal kulcscsontom sérült, így addig is fogok tudni lőni, meg iskolázni vívásban. Az áprilisi, százhalombattai Világkupán harmadik voltam, ezért nagy várakozással tekintettem a világbajnokság elé. Mostanra sikerült összerakni a vívásomat, úgy éreztem, jó formában vagyok.
- Nem jött ki jól a távolság, a ló távolról ugrott el, nem ért át az akadályon, belebiciklizett az ugrásba, majd a földre éréskor elbotlott, én pedig átestem rajta. Arra nem emlékszem, hogy törtem el a kulcscsontom, csak arra, hogy amikor megtapogattam a környékét, éreztem hogy egy helyen nagyon felduzzadt. Elgyalogoltam a többiekig, még dolgozott bennem az adrenalin, s amikor odaértem, akkor éreztem, hogy nincs már erőm. A kórházban jól elláttak, kaptam nagyon erős fájdalomcsillapítót, ami miatt most nem érzek semmit. Kérdés, mi lesz, ha majd elmúlik a hatása" - mondta a versenyző, miközben a csapatvezetés már intézte az esti hazaútját.
Koreai világbajnoki arany
A tavaly a magyarok mögött második dél-koreai válogatott nyerte a férfi váltóversenyt a római öttusa-világbajnokságon.
A keddi viadalon a második helyen a németek, a harmadikon pedig az oroszok végeztek. A Marosi Ádám, Demeter Bence, Tibolya Péter összeállítású válogatott a második helyről kénytelen volt feladni a küzdelmet, mert Tibolya Péter a lovaglás során a kulcscsontját törte.
A magyarok címvédők voltak ebben a számban, de a tavalyi összeállításhoz képest változás történt. Moszkvában Marosi, Tibolya és Kasza Róbert alkotta a váltótriót, utóbbi azonban a közelmúltban térdműtéten esett át, ezért csak a hagyományos versenyben indul majd.
A végeredmény,
férfi váltó, világbajnok: Koreai Köztársaság (Jinhwa Jung, Jin-woo Hong and Woojin Hwang) 6230 pont, 2. Németország (Delf Borrmann, Alexander Nobis, Stefan Köllner) 6208, 3. Oroszország (Ilja Sugarov, Makszim Kusztov, Alekszandr Szavkin) 6194,...Magyarország (Marosi Ádám, Tibolya Péter, Demeter Bence) a lovaglás után visszalépett.
Szerdán a vegyes váltót rendezik, abban nem lesz magyar induló. Csütörtökön és pénteken a hagyományos verseny női, illetve férfi selejtezőjére kerül sor, a hétvégén pedig a döntőket bonyolítják le.
(Forrás: MTI)
Keresés