Kozák Danuta duplázott Rióban: megvédte olimpiai bajnoki címét egyesben, övé az 500. magyar érem!
Kozák Danutának nem volt ellenfele K–1 500 méteren: a magyar kajakos közel két másodperccel nyerte meg a döntőt, ezzel megvédte olimpiai bajnoki címét. Az UTE sportolója többszörösen is sporttörténelmet írt, hiszen az első magyar négyszeres olimpiai bajnok kajakos, valamint ő nyerte a 500. magyar olimpiai érmet (a téli és a nyári olimpiákat is számolva), köztük a 175. aranyat.
A csütörtöki kajak-kenu program a férfi kajakpárosok 1000 méteres döntőivel kezdődött, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kettős remek tegnapi szereplésének köszönhetően az A-döntőben állhatott rajthoz. A magyar páros gyengén jött el a rajtnál, az első mért pontnál, 250 méternél a nyolcadik helyen haladt. Féltávnál sem tudtak előrelépni, ahogy 750 méternél is a nyolcadik helyen lapátoltak. A hajrában azonban beerősítettek, és végül a hetedik helyen zártak. Az olimpiai bajnoki címet a német Max Rendschmidt, Marcus Gross páros szerezte meg a szerbek és az ausztrálok párosa előtt.
„Nagyjából ez a reális, ha kicsit jobban kijön a lépés, és pontszerzők, akkor még boldogabbak lettünk volna. Nagyon jó verseny volt egyébként” – mondta Storcz Botond az ezres páros döntője után a mob.hu-nak.
A következő versenyszám a férfi kenu egyesek sprintszámának (200 m) döntője volt: a Magyarországot képviselő Hajdu Jonatán a B-döntőben szerepelt. A fiatal kenus nagyon erősen kezdett, szinte végig az élen haladt, Martin Fuksával a nyomában. Riválisa végül nagyon kiélezett küzdelemben megelőzte 51 ezreddel (39.760), így Hajdu Jonatán első olimpiáján a második lett a B-döntőben (39.811), összesítésben pedig 10. Az olimpiai bajnok az ukrán Jurij Cseban lett.
A sűrű programmal nem hagytak minket unatkozni a szervezők, ugyanis néhány perccel a kenusok döntői után máris következtek a férfi kajakos sprinterek (200 m) döntői, az A-fináléban a világbajnok Tótka Sándor, Molnár Péter kettőssel. A magyar duó jól jött el a rajtnál, de a végső győztes spanyol párossal (Saul Craviotto, Cristian Toro) senki sem tudta tartani a lépést. A Tótka, Molnár egység végül nagyon szoros csatában lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen végzett, mindössze három századdal a litván hajó mögött.
„Ez a három század benne van a sprintversenyben, ennyi hiányzott a teljes lelki boldogsághoz, ez egy ilyen versenyszám” – értékelt Storcz Botond szövetségi kapitány.
A nap negyedik magyar érdekeltségű futamában Kozák Danuta igyekezett megvédeni olimpiai bajnoki címét K–1 500 méteren. A Rióban a párost Szabó Gabriellával már megnyerő Kozák nagyon meggyőzően kajakozott, féltávnál már ő vezetett, a végén egy hajóhosszal, 1.832 másodperces előnnyel (1:52.494) nyerte a döntőt, így megvédte olimpiai bajnoki címét. A második a dán Emma Jörgensen lett, a harmadik a 200-on diadalmaskodó új-zélandi Lisa Carrington.
„Nem arra készültem, hogy ilyen sima lesz, hanem arra, hogy centikkel fog eldőlni, mint a párosban – mosolygott az immáron négyszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta. – Örülök, hogy meg tudtam csinálni, amit gyakoroltunk, kihajtottam magam, boldog vagyok. Annak, hogy a negyedik aranyam ez, annak igazán tíz év múlva lesz értéke, amikor a fiatalságot buzdítjuk ugyanerre. Nem foglalkoztam a többiekkel, csak a saját pályámmal. Féltávnál érzékeltem, hogy viszonylag elől vagyok, de nem foglalkoztam azzal, hogy ki merre tart. Horror volt az első délelőtti futam, olyan, mintha csak álmodtam volna az egészet. Napról napra jobban vagyok, most már tényleg 110 százalékban itt vagyok.”
(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés