Kozák Danuta: Rióban is meg akarom csinálni!
Kozák Danuta két éve a londoni olimpián két aranyérmet nyert, ettől azonban csak még motiváltabban készül a riói játékokra.
Az anyai ágon lengyel származású, Magyarországon született, és hatalmas szerencsénkre magyar színekben is versenyző kajakos K1-ben és K4-ben is a dobogó legtetejére állhatott fel 500 méteren a 2012-es játékokon. Azt hihetnénk, a sikerek jóllakottá tették, de megnyugtatott minket: szó sincs ilyesmiről.
„Azok a győzelmek sokadszorra bizonyították, érdemes keményen dolgozni, mert előbb-utóbb meglesz az eredménye. Óriási élmény volt kétszer is meghallgatni a Himnuszt Londonban, Rióban ugyanerre készülök” – fogadkozott Kozák Danuta a mob.hu-nak.
„A 2016-os játékokkal kapcsolatosan annyit már most el tudok mondani, hogy a felkészülésem eddig a tervek szerint halad. Ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor Brazíliában is szép reményekkel állhatok rajthoz.”
A kajakos elmondta, egyelőre nehéz felmérni, milyen riválisokból kell majd készülnie Rióra, Janics Natasával és a szülése után vélhetően ismét lapátot ragadó Kovács Katalinnal viszont mindenképpen számol, de a nemzetközi mezőnyben többen is vannak olyanok, akik komoly veszélyt jelenthetnek rá.
Kozák Danuta bízik benne, hogy megfelelő edzőtáborban tud majd finomhangolni a játékokra, a helyzet azonban nem egyszerű.
„Brazíliában nagyon nehéz lesz edzéslehetőséghez jutni az edzőtáborok és a vízfelületek zsúfoltsága miatt. Én már azzal is elégedett lennék, ha hasonló időzónában, hasonló körülmények közepette tudnék akklimatizálódni, mondjuk az Egyesült Államokban.”
A kajakost a napokban az a megtiszteltetés érte, hogy a MOB támogatójának, a Poli-Farbe festék- és vakolatgyárának sportnagykövete lett.
„A Poli-Farbe több olyan jótékonysági programot szervezett a múltban, amellyel maximálisan azonosulni tudok, ezért örömmel fogadtam el a felkérést, és igyekszem legjobb tudásom szerint megfelelni neki” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok.
Keresés