Lázár Zoltán remekelt, mégsem álhatott dobogóra Aachenben
Annak ellenére, hogy kiválóan szerepelt maraton- és akadályhajtásban, nem került dobogóra a világ leghíresebb lovas eseményének négyesfogathajtó-versenyén Lázár Zoltán, illetve a magyar csapat sem.
A hagyományos aacheni viadalon a megszokottól eltérően szinte teljesen különválik az egyéni és a csapatverseny, azaz a díj- és akadályhajtást kétszer rendezik meg, egyik az egyénibe, a másik a csapatba számít bele, a lovak számára legmegterhelőbb maratonhajtást pedig mindkét versenyszámba beleszámolják.
A hatszoros világbajnok magyar hajtó szerint a bírók egyéniben alaposan lepontozták a díjhajtó gyakorlatát, majd az akadályhajtás sem sikerült túl jól, így aztán hiába lett harmadik a maratonhajtásban, összetettben csak a nyolcadik helyen zárt. A másik két magyar, Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József 14., illetve 15. lett.
Csapatban a záró akadályhajtás előtt dobogós pozícióban volt a magyar trió, s bár Lázár az egész számot megnyerve hibátlanul hajtott végig a pályán, két társa egyaránt verőhibákkal és időtúllépéssel fejezte be a számot, emiatt a svédek végeztek a harmadik helyen a hollandok és a németek mögött.
Egyéniben a magyar tulajdonú fogatot hajtó világbajnok ausztrál Exell Boyd győzött a holland Koos de Ronde és az amerikai Chester Weber előtt.
(Forrás: MTI)
Keresés