„Az EYOF-on Szarajevó és a magyar fiatalok is megvalósították az álmokat”
„Két város, egy álom." Ez volt a 14. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak a szlogenje. A házigazdák, Szarajevó és Kelet-Szarajevó együtt kívánta megvalósítani az olimpiai álmot, hogy a '84-es játékok után 35 évvel – és egy szívszorító háborús időszakot követően – 2019-ben újra az olimpia szellemében lobogjon a láng február közepén az európai fiatalok tiszteletére. A kontinens legjobb téli sportolói közt a magyarok maximálisan helyt álltak, a nemzetek éremrangsorában, 46 ország között az ötödik helyen végeztek.
A 17 magyar fiatal 5 sportágban versenyzett, 3 aranyat és 3 bronzot nyertünk; az EYOF legeredményesebb sportolója a rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila lett. A teljes programban 8 sportág szerepelt, összesen mintegy 1000 versenyző küzdött az érmekért, helyezésekért.
„Szarajevó megvalósította az álmát, a magyar fiatalok azonban még ennél is többet értek el: mindenki álmát túlszárnyalták! A házigazdák és a versenyzőink is elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak" – jelentette ki összegzésként a Magyar Ifjúsági Csapat vezetője, Dósa Viktória.
Szarajevóban, az akkori Jugoszláviában 1984-ben téli olimpiát rendeztek, az ötkarikás hagyományok és örökség részben adottak voltak. A délszláv háború azonban rányomta bélyegét az országra. Bosznia-Hercegovina és Szarajevó a Dinári-hegységgel gyönyörű természeti környezetet jelent, a balkáni fegyveres összecsapások nyomai azonban máig megmaradtak. A föderáció fővárosában máig megtalálható egymás mellett a luxusautó-kereskedés, a torony-irodaház és a kiégett, fedél nélküli, gaz által benőtt téglaépítmény maradványa. A jómód és a szegénység különös egységet alkot a dinári karéj lábánál.
Dósa Viktória kiemelte: „A szervezők nagyon igyekeztek. Kedvesek, jó házigazdák voltak. Mindent megtettek annak érdekében, hogy ismét egy emlékezetes versenyt rendezzenek, a sportolókat, a delegációkat tőlük telhetően a legjobban kiszolgálják. Néhány kezdeti nehézség mellett ez sikerült. Az infrastruktúrát jól kialakították, a curlinget például egy kisvárosi kézilabdacsarnokban, Pekiben mobil jéggel oldották meg, a rövidpályás gyorskorcsolya és műkorcsolya-versenyeknek a '84-ben is használt Skenderija-csarnok adott otthont. Itt szintén jó minőségű mobil jeget alkalmaztak. A megnyitóünnepséget a Kosevo-stadionban rendezték Szarajevóban, a zárót egy kelet-szarajevói parkban. Az utolsó versenynapon megszerzett érmeket is itt osztották ki. Az egész csapatnak életre szóló élményt jelentett az eredményhirdetésnél négyszer tapsolni a magyaroknak, közben kétszer énekelni a himnuszunkat. A zárónapi négy éremmel a kiutazott sportolóink fele fent állhatott a dobogón. A körülöttünk álló nemzetek képviselői mosolyogva, gratulálva vették tudomásul, hogy a záróünnepséget ott, akkor igazán saját ünnepünknek éreztük!"
Nem csoda, hogy a csapatvezető a fiatalok eredményéről ilyen elégedetten nyilatkozott, hiszen a hat érem, a három arany és három bronz minden idők második legeredményesebb téli olimpiai fesztiválját jelenti. „Az eredmények mellett külön öröm a curlingesek sikeres debütálása, és azt is jó látni, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók is meggyőzően hozták a felnőttektől már megszokott sikereket, de becsülettel helytálltak a sízők is. Külön köszönet illeti mind az itthon, mind a Szarajevóban a sportolók mellett tevékenykedő edzőket és szakembereket. Sem a remek eredmények, sem a csapatot övező pozitív, együttműködő hangulat nem alakulhatott volna ki a csapat mellett kint tartózkodó edzők lelkiismeretes munkája és támogatása nélkül. A csapat kényelmes elhelyezést kapott egy négycsillagos, folyóparti szállodában, ahol naponta háromszor ehettek kedvükre a széles választékból a sportolói falu lakói. A faluban – ahova szigorú detektoros ellenőrzés mellett lehetett akkreditációval bejutni – jól látható helyen kapott elhelyezést a fair play és a tiszta, doppingmentes sport értékrendjét népszerűsítő stand."
Az EYOF – a phjongcshangi résztvevő alpesi síző Hozmann Szonjától eltekintve – az első olimpiai jellegű multisport-eseményt jelentette a 14-18 éves fiataloknak. „A gyerekek itt ismerkednek meg a lánggal, a csapatok bevonulásával, a közös utazással, szállással, az éremosztó ceremóniákkal. Fontos, hogy találkoznak, együtt szurkolnak egymás versenyein, testközelben látják más sportágak bajnokait. Az itt megszerzett tapasztalatok egy sportolói életúton később számos esetben jelenthetnek hasznos előnyt, és megtanulják, hogyan lehet egy változatos, sokszínű, állandóan mozgásban levő környezetben is saját feladatukra koncentrálni. Elég arra gondolni, hogy jövőre Lausanne-ban téli ifjúsági olimpiát rendeznek, az érintett korosztály több sportágban azonos lehet. 2022-ben pedig Peking ad otthont a téli olimpiának, az EYOF-résztvevők közül akár többen is esélyesek lehetnek a sikeres kvalifikációra."
Az egészségügyi háttérrel kapcsolatban Dósa Viktória azt is elmondta, hogy a csapatot két, korábban már több olimpiai eseményen is „szolgáló" orvos is elkísérte, dr. Tállay András a MOB Orvosi Bizottságának elnöke, aki a jeges- és dr. Tóth Szabolcs, a bizottság tagja, aki a havas sportok helyszínén biztosított egészségügyi felügyeletet. Reggel és este mindketten a faluban tartózkodtak. „Szerencsére különleges eset, sportsérülés nem történt. A helyszín közelsége és a váratlan helyzetekre való felkészülés miatt egy csapatautót is kivittünk Szarajevóba, amellyel a csapatvezetés, az orvos, vagy a sajtós kollégák is át tudták hidalni azokat a nehézségeket, amelyeket a sokszor párhuzamosan, különböző helyszíneken zajló versenyeink jelentettek."
A következő, 15. téli EYOF-ot a finnországi Vuokattiban rendezik két év múlva, 2021-ben. Idén még három jelentős multisport-esemény szerepel a nemzetközi versenynaptárban: nyáron Európa Játékokat rendeznek Minszkben, majd nyári EYOF-ot Bakuban, ősszel pedig Strand Világjátékoknak ad otthont San Diego.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés