A 110 éves korcsolyaszövetséget ünnepelték
Idén 110 esztendős a Magyar Országos Korcsolyázók Szövetsége. Az évforuló alkalmából rendezett ünnepséget a szervezet a Városligeti Műjégpályán november 20-án. Az épület falán emléktáblát is avattak a phjongcshangi olimpiai bajnokok tiszteletére. A résztvevőket Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte.
A sajtónyilvános eseményen a magyar korcsolyasport legendái mellett sportvezetők vettek részt, köztük Orendi Mihály MOB-alelnök és Vékássy Bálint főtitkár. Az ünnepség a sportág hazai történetének rövid, filmes áttekintésével kezdődött.
1908-ban, a londoni olimpia évében, december 27-én alakult meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség nyolc egyesület részvételével. Az 1908-as olimpiához tartozik egy sportági vonatkozás, ami a sportág olimpiai mozgalomban elfoglalt helyét is mutatja: már az akkori nyári játékok programjában szerepelt a műkorcsolyázás. Már 1909-ben női műkorcsolya vb-t és gyorskorcsolya Eb-t rendeztek Magyarországon.
A köszöntők után bemutatták a szövetség új logóját, majd az olimpiai bajnokokról szóló AranyPengék című könyvet, melynek szerzője Kovács Erika és Radványi Benedek, főszerkesztője Harle Tamás.
A sportág a több mint évszázados időszakában számos világversenyt szervezett, olimpiai-, világ- és Európa-bajnokot és érmest adott a magyar és nemzetközi sportéletnek. „Büszkeség, hogy a sportág régóta és sok szálon az olimpiai eredményességünk egyik bástyájává érett” - fogalmazott Kulcsár Krisztián.
A műkorcsolyázó Kronberger Lili a magyar sport első világbajnoka, a magyar rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó - Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor - pedig az első magyar téli olimpiai bajnoki cím tulajdonosa.
"Téli sportnemzet vagyunk, legalábbis ami a jeges sportokat illeti. Nálunk volt az első műjégpálya Európában, de a magyar sport első világbajnoka is korcsolyázó volt" - mondta köszöntőjében Kósa Lajos. A MOKSZ elnöke a magyarok sajátosságának nevezte, hogy korlátozott erőforrásból nagy eredményeket érnek el. Példaként említette, hogy amíg Magyarországon 22 jégpálya van, addig Kanadában 3000, itthon 103 igazolt rövidpályás gyorskorcsolyázó versenyez, addig a Koreai Köztársaságban 300 ezer.
Schulek Csaba ügyvezető igazgató bejelentette, hogy február 22. a Magyar korcsolyázás napja lesz, az elsőt jövőre tartják meg, éppen az első magyar téli olimpiai bajnoki cím megszerzésének első évfordulóján. Megjegyezte, a szövetség fennállásának 120. évfordulóját már Nemzeti Korcsolyázó Központban szeretnék ünnepelni.
Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország felkerült a téli olimpiai játékok térképére. Arról is beszélt, remélhetőleg a phjongcshangi játékok idején sok gyermek kedvet kapott a korcsolyázáshoz és folytatják majd a sportág sikeres hagyományait.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes ehhez kapcsolódva megjegyezte, a főváros óvodások ingyenes korcsolyaoktatásával és iskolások kedvezményes korcsolyázási lehetőségeivel próbál segíteni abban, hogy minél többen megismerkedjenek a sportággal. Kitért arra is, hogy 2019-ben Budapest Európa Sportfővárosa lesz.
Fredi Schmid, a nemzetközi szövetség igazgatója azt emelte ki, hogy magyar tagszervezete nemcsak része az ISU-nak, hanem rendkívül sikeres és produktív is, ezt támasztja alá több mint tíz világ- és Európa-bajnoka, a februárban elért első olimpiai diadala is, valamint az, hogy több mint harminc nagy világeseménynek, továbbá három ISU-kongresszusnak adott már otthont.
Az ünnepség végén Szalay-Bobrovniczky Alexandra leleplezte az új márványtáblát, amely a téli olimpiákon szerzett egy arany-, két ezüst- és négy bronzéremnek állít emléket. A táblánál Kósa Lajos És Kulcsár Krisztián mondott köszöntőt.
Kulcsár Krisztián emlékeztetett, hogy a Budapesti Korcsolyázó Egylet már 1892-ben egyik alapítója volt a nemzetközi szövetségnek. Elmondta: az 1960-as téli olimpia kivételével mindíg szerepeltek magya korcsolyázók a játékokon, melyeken összesen 7 érmet nyertek. „A bajnokok az arcai a sportágnak, nekik jut a hálás szerep, hogy a sok munkáért cserébe az egész ország figyelmét a rájuk áramló szereteten keresztül a sportágukra vonzzák. Nagy felelőség ez, ami kötelez mindenkit, akinek megadatik, hogy életét az olimpiai ötkarikán keresztül szemléljék. A 110 éves születésnapra a korcsolyaszövetséget a legszebb ajándékkal a phjongcshangi short track csapat lepte meg.”
(MOB-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés