A hétvégén zárul a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációja
Csütörtökön kezdődik az olimpiai kvalifikációt lezáró 4. világkupafutam Szöulban. Mivel a négy világkupaversenyből a legjobb három eredménye számít az olimpiai kvalifikációs pontversenybe, így a csapatok is ennek megfelelően indítják versenyzőiket ezen a világkupán.
A magyar csapat nevezési listáján olvashatö, hogy Liu Shaolin Sándor mindhárom távon rajthoz áll. Jászapáti Petra viszont kihagyja az 1500m-t. Az egyes távokon benevezett versenyzőink feladata pedig nem lehet más, mint minél több kört előre lépni, hogy akár minden távon 3-3 olimpia indulónk lehessen.
A két magyar váltó jelenleg a 8. helyen, vagyis olimpiai kvótát érő helyen áll. Az eddigi világkupafutamok eredményeit figyelembe véve, ha mindkét gárdánk bejut az elődöntőbe, akkor igen közel kerülhet az olimpiai részvételhez. A női csapat az előfutamban ismét Korea és Franciaország ellen kell, hogy megszerezze az elődöntős pozíciót. A férfiak Kanada, Kazahsztán és Ausztria ellen lépnek jégre.
Csütörtökön az 1500m és 500m selejtezőfutamaira kerül sor. Pénteken az 1000m és a váltók következnek. Szombaton és vasárnap rendezik a távok fináléját.
Ezután zárul az olimpiai kvalifikációs versenyek sora. Még lesz két világkupafutam januárban, de ezek eredményei nem befolyásolják az olimpiai indulást.
A nemzetközi szövetség, az ISU várhatóan 2017. december 10.-én hozza nyilvánosságra a világranglista állásán alapuló olimpiai kvótákat és ez alapján értesíti a tagországokat az őket megillető indulási jogról. Ezért hitelesen valós indulási jogról rövidpályás gyorskorcsolyában csak december 10. után beszélhetünk.
A 4. világkupa futam magyar indulói, tovább a 3. világkupa alapján az olimpiai kvalifikációs pontverseny állása.
Nők
500m: (32 olimpiai kvóta)
Szöuli indulók: Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia
Világkupa pontversenye:
19.Keszler Andrea 1114 pont
20.Jászapáti Petra 1099
37.Kónya Zsófia 40
(A még kvótát érő hely: 34. 86 pont)
1000m: (32)
Bácskai Sára Luca, Keszler Andrea, Jászapáti Petra
19. Jászapáti Petra 1377
29.Keszler Andrea 386
34.Bácskai Sára Luca 116
(32. 283)
1500m: (36)
Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Heidum Bernadett
14. Jászapáti Petra 3301 pont
27. Heidum Bernadett 452
50.Kónya Zsófia 18
54.Keszler Andrea 11
(37. 74)
3000m váltó: (8)
8.Magyarország 9051
(a következő már nem kvótás 9.Franciaország 5878 )
Férfiak
500m: (32)
Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang
4.Liu Shaolin Sándor 14211
11.Liu Shaoang 5311
20.Burján Csaba 1121
99.Knoch Viktor 1
(35. 91)
1000m:(32)
Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang
5.Liu Shaoang 9792
6.Liu Shaolin Sándor 9343
40.Burján Csaba 58
(36. 144)
1500m:(36)
Varnyú Alex, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor
3.Liu Shaoang 11674
4.Liu Shaolin Sándor 11308
26.Burján Csaba 563
(41. 43)
5000m váltó (8)
8.Magyarország 9470
(9.Olaszország 4513)
(MOB)
Keresés