A kínai miniszterelnök-helyettes sürgeti Pekinget az olimpiai ígéretek betartására
Han Zheng, Kína miniszterelnök-helyettese arra bíztatta a 2022-es téli játékok szervezőit, hogy maradjanak elkötelezettek egy „fantasztikus, rendkívüli és kiváló" torna lebonyolítása tekintetében. Ez együtt jár azzal, hogy a fókuszt a létesítmények felépítéséről fokozatosan a versenyközpontok menedzselése felé kell fordítani.
Han Zheng – aki a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának is tagja – egy magas szintű találkozón beszélt az érintett kormányzati területek képviselőivel, Hopej és Peking tartományok hatóságaival, illetve a szervezőbizottság tagjaival.
A rendezők 2018 szeptemberében jelentették be, hogy az első hivatalos olimpiai tesztversenyt a nemzeti alpesi síközpontban, Yanqing kerületében rendezik meg 2020 februárjában, melyet húsz további esemény követ majd 2021 első felében. Han arra bíztatta az illetékeseket, hogy használják ki ezeket a szervezés tökéletesítéséhez.
„Meg kell próbálnunk a tesztversenyeken megjelenő problémák bármelyikét kijavítani, illetve megalkotni egy hatékony modellt a rendezvények lebonyolítására" – mondta a Xinhua Hírügynökségnek.
A kínai kormány a sikeres olimpiai pályázata során 300 millió állampolgár téli sportokba történő bevonását tűzte ki célul. A China Tourism Academy friss beszámolója szerint 2017 novembere és 2018 márciusa között 197 millióan vettek részt országszerte a téli turizmusban. Ez a szám 16%-os éves javulást jelent.
A cél eléréséhez viszont Han szerint folytatni kell a havas-jeges sportágak népszerűsítését a tömegek számára, valamint fokozni kell a versenyekre való felkészülés tempóját is. Emellett megismételte, hogy az ötkarikás projekt költségvetését gondosan elemezniük és értékelniük kell.
Peking lesz az első város, amely téli és nyári olimpiának is otthont ad.
(insidethegames.biz, Getty Images)
Keresés