A Liu-testvérek a dobogó második és harmadik fokán 1000 méteren
A shanghaji olimpiai kvalifikációs világkupa záró versenynapján, 1000 méteren a Liu-testvérek egészen a döntőig meneteltek, ahol Liu Shaolin Sándor a második, Liu Shaoang a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
A negyeddöntő Sándornak sikerült jobban, aki megnyerte a futamát. Öccse ebben a körben futama harmadik helyén lépett tovább az elődöntőbe.
Az elődöntőben egy futamban indultak a testvérek, ahol tanítani lehetne, ahogy dolgoztak egymásért. Liu Shaolin Sándor felvállalta a vezetést, mögötte Shaoang mesterien védte a riválisaikkal szemben a második pozíciót. A hajrában a koreai Park próbálkozott beférni a két magyar közé, de végül kettős magyar sikerrel zárult ez a futam, és jöhetett az A döntő.
A két magyar a kínai Wu-val és a koreai Kwakkal vette fel a harcot a fináléban. A hazai közönség által is segített kínai állt az élre, majd Liu Shaolin Sándor váltotta egy rövid ideig a vezető pozícióban. Az 500 m-en győztes hazai versenyző visszavette az első pozíciót, amit a célig meg is őrzött. Liu Shaoan végig szorosan ott volt a harmadik pozícióban. A hajrában a koreai versenyző még zavarta is a fiatalabb magyart, amiért a végén ki is zárták a döntő futamából. A két magyar korcsolyázó a második és harmadik helyezésével hatalmasat lépett előre az olimpiai kvalifikációs pontversenyben, hiszen Liu Shaoan az ötödik, Liu Shaolin Sándor a hatodik helyről nyugodtan várhatja az utolsó 4. szöuli világkupafutamot.
A női 3000 méteres váltók B döntőjében Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia egy nagyon fontos 5. helyet szerzett a futam megnyerésével. Az utolsó, 4. világkupa-viadal előtt a nyolcadik helyen áll a váltó az olimpiai kvalifikációs pontversenyben jelentősnek tűnő előnnyel a franciák, amerikaiak és németek előtt. De ne felejtsük el, hogy az utolsó világkupafutam után a legrosszabb eredményét minden váltó elvesztheti, s ez nagyban befolyásolhatja majd a végső sorrendet.
A férfi 5000 m-es váltó Varnyú Alex, Burján Csaba, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállításban szállt harcba az ötödik helyért az orosz és olasz váltóval szemben.Az olaszok álltak az élre, de egy kicsúszás miatt orosz-magyar párharccá alakult ez a futam. Az utolsó előtti váltás után Liu Shaolin Sándor állt az élre, de az oroszok hajráembere, a többszörös olimpiai bajnok An az utolsó körben visszavette a vezető pozíciót Liu Shaoangtól. A férfiak a hatodik helyen fejezték be ezt a világkupát. Rájuk is hasonlóan igaz, mint a lányokra, hogy a pontversenyben jelenleg elfoglalt nyolcadik helyük biztató az olimpiai indulásra, a mögöttük álló olasz és kazah váltóval szemben jelentősnek tűnik az előnyük.
Magyar eredmények:
Nők:
3000m váltő B döntő:
1.(5.) Magyarország (Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia)
Férfiak:
1000m:
Negyeddöntők:
3.Liu Shaoang
1.Liu Shaolin Sándor
Elődöntő:
1.Liu Shaolin Sándor
2.Liu Shaoang
Döntő:
2.Liu Shaolin Sándor
3.Liu Shaoang
5000m váltó, B döntő:
2. (6.) Magyarország (Varnyú Alex, Burján Csaba, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor)
Az eredményeket itt megtekinthetik.
Három vk futam után a pontverseny állása:
Férfiak: 1000m (32) 5000m váltó (8)
Nők: 1000m (32) 3000m váltó (8)
(MOB)
Keresés