A magyar műkorcsolyapárosnak hivatalosan is megvan a kvótája Pekingre
Immár hivatalos: Scsetyinyina Julija és Magyar Márk stockholmi világbajnokságon nyújtott teljesítménye olimpiai kvótát ér, így 66 év után újra lesz magyar páros az ötkarikás játékokon – tette közzé honlapján a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. A pekingi téli olimpiára kevesebb mint egy év múlva kerül sor.
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) csütörtökön közzétette a 2021-es stockholmi világbajnokság eredménye alapján olimpiai kvótát szerző nemzetek listáját, a párosok között pedig büszkén olvashatjuk a HUN rövidítést is. Mindössze kilenc másik társaságában, ugyanis csupán tíz országnak sikerült kivívnia a kvótát a vb-n.
Így tehát már hivatalos: a tavaly Európa-bajnoki 10. helyezett Scsetyinyina Julija és Magyar Márk alkotta páros a múlt heti világbajnokságon elért 14. helyével megszerezte az ott bezsebelhető 16 kvóta egyikét. Ezzel 1956 után, vagyis 66 év elteltével indulhat újra magyar páros a téli olimpián – legutóbb a Nagy Marianna, Nagy László kettős bronzérmet szerzett hazánknak.
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) közleménye a kvótaszerzés szabályaival és az egyes szakágakban kvótát szerző nemzetek listájával ide kattintva olvasható.
(MOKSZ-MOB; fotó: Edea Skates)
Keresés