A Mikulás-kupa is válogat a 2017-es téli EYOF-ra
A rövidpályás gyorskorcsolyázóknak péntektől vasárnapig a Gyakorló Jégcsarnokban, a műkorcsolyázóknak pedig a jövő héten keddtől vasárnapig a Tüskecsarnokban rendezik meg a hagyományos Mikulás-kupát.
A rövidpályások eseményen 9 nemzet 199 sportolója indul, míg utóbbin öt földrész 39 országának 421 versenyzője szerepel majd. Darázs István, a gyorsasági szakág sportigazgatója elmondta, a magyaroknak ez lesz az egyik válogató, illetve felmérő verseny a téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválra, amelynek jövőre a törökországi Erzurum ad otthont. Ezen a magyarok 2-2 fiú és lány versenyzőt indíthatnak. A lányoknál csupán 2 jelölt van a 2000-2001-es korosztályban a versenyre, így nekik a Mikulás-kupa csak ellenőrző verseny lesz. A fiúknál viszont 7 jelöltből kerül majd ki a 2 induló.
A mostani versenyen kivül számukra még egy válogató viadal lesz az EYOF előtt. Engi Klára pontozásos sportigazgató arról számolt be, hogy műkorcsolyában csak a lányoknak lesz lehetőségük versenyzőt küldeni Törökországba, és számukra szintén válogató lesz a Mikulás-kupa, amelyet előbbi sportágban 25., utóbbiban 10. alkalommal rendeznek meg, s mindkettő ingyenes lesz.
„Ezt az értékes hagyományt folytatni, sőt fejleszteni kell” – jelentette ki Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke.
A rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a legjobb hazai versenyzők nem tudnak rajthoz állni, mivel pénteken elutaznak a jövő hétvégén és az azt követő hétvégén esedékes ázsiai világkupa-fordulókra, míg a műkorcsolyázóknál a jelenlegi legjobb magyar sportoló, Tóth Ivett jégre lép.
A MOKSZ a Mikulás-kupát illetően együttműködik a Mikulásgyárral, amely elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, édességet vár adományként. Emellett a korcsolyasport jelenlegi és korábbi kiválóságai személyes ereklyéket ajánlottak fel a december 7-i jótékonysági licitre. Az árverésen például az Eb- és vb-érmes egykori műkorcsolyázó, Almássy Zsuzsa egyik fellépő ruhájának pártájához, Heidum Bernadett és Keszler Andrea rövidpályás gyorskorcsolyázók egy-egy – a szocsi olimpián használt – ruhadarabjához, vagy éppen társuk, Jászapáti Petra dedikált sisakjához is hozzá lehet jutni.
A MOKSZ a sajtótájékoztatón köszöntötte a két 1952-es olimpikont, a 80 éves Jurek Eszter műkorcsolya-mesteredzőt és a 87 esztendős Vida Gábor edzőt.
(MOB-MTI, fotók: Róth Tamás)
Keresés