A világ vezetői támogatják a tokiói olimpia megrendezését
A G20 résztvevői a Szaúd-Arábia által rendezett virtuális csúcson gyűltek össze, és egyöntetű támogatásukat fejezték ki a 2021-es tokiói olimpiai és paralimpiai, valamint a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok megrendezését illetően.
Mint az a csúcs után kiadott nyilatkozatban is olvasható, „az emberiség ellenállásának és világméretű egységének jelképeként a COVID-19 elleni győzelemben, kiemeljük Japán a jövő évi 2021-es tokiói olimpiai és paralimpiai játékok megrendezése iránti eltökéltségét. (…) Örömmel nézünk a 2022-es pekingi téli olimpiai játékok elébe.”
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere vezetőknek címzett beszédében elmondta, „a sport életeket menthet. A koronavírus-válság idején mindannyiónk meggyőződhetett arról, mennyire fontos is a sport a fizikai és mentális egészség szempontjából. Az Egészségügyi Világszervezet elismerte ezen tényt azáltal, hogy együttműködési megállapodást írt alá a NOB-bal.”
A sportvezető továbbá a társadalmon belüli és társadalmak közötti szolidaritás szerepét hangsúlyozta a koronavírus utáni világban, továbbá arra kérte a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezetét, támogassák az ötkarikás játékok és a NOB politikai függetlenségét.
A csúcsot követően a korábbi olimpiai bajnok vívó egyenesen Tokióba, az olimpiai faluba utazott, ahol felejthetetlen élményeket ígért a soron következő olimpia sportolóinak: „Egész életetekben emlékezni fogtok az olimpiai faluban eltöltött pillanatokra, a japán barátaink által nyújtott körülményeknek köszönhetően pedig ezen élmények még fantasztikusabbak lesznek.”
Noha Bach elismerte, hogy sok sportoló nehézségekkel küzd a pandémia elleni küzdelem részeként bevezetett korlátozó intézkedések miatt, mégis arra bíztatott mindenkit, hogy folytassák a felkészülést.
(olympic.org, fotó: Greg Martin/NOB)
Keresés