Gyulay Zsolt a miniszterelnök főtanácsadójával egyeztetett a magyar sport jövőjéről
Magyarország Kormánya kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, valamint Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke egyeztetést folytatott a magyar sport jövőjéről az ötkarikás szervezet székházában.
A találkozón Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos elmondta, hogy amióta a magyar kormány kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra, országszerte több beruházás és ennek kapcsán több eredmény is született.
Magyarország Kormánya 2010-ben három fő célt tűzött ki a sport területén. Az első, hogy minél több fiatal sportoljon – tájékoztatása szerint a mindennapos testnevelés által ma már több mint 1,2 millió gyermek mozog rendszeresen. Emellett az infrastrukturális fejlesztés, illetve a minél több nemzetközi világverseny magyarországi rendezése szerepelt és szerepel most is a célok között.
Az egyeztetésen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének jövőbeni terveiről is szó volt. A sportvezető kitűzte a 200+200 célt, azaz hogy Párizsban legyen 200 fős a magyar csapat, és a magyar sportolók szerezzék meg a 200. olimpiai aranyérmet 2030-ig. Magyarország nemcsak a legutóbbi, tokiói játékokon ért el kimagasló eredményt, hanem a magyar sportolók minden idők legjobb szereplését nyújtották a 11. Világjátékokon, továbbá a magyar atléták is remekeltek Besztercebányán, a XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
A megbeszélésen mindkét fél egyetértett abban, hogy a jövőben is szoros együttműködésre törekszenek a sport meghatározó testületeivel, civil szervezeteivel; a sport továbbra is stratégiai ágazat marad, és támogatják az olimpiai felkészülést, valamint továbbra is cél, hogy sportoló nemzet legyünk.
(Miniszterelnöki Kabinetiroda)
Keresés