Két magyar is
A győztes Matej Tóth (1;21:54) mögött a békéscsabai Rácz Sándor (a képen jobbra)1;23:54-es egyéni csúccsal a harmadik helyen ért célba, közvetlenül utána Helebrandt Máté (a képen balra) teljesítette a távot.
A szintén legjobbját gyalogló nyíregyházi atléta 1;24,10 eredménye – Ráczéhoz hasonlóan – olimpiai „B” szintes teljesítmény! Ami azt jelenti, hogy a két eredmény alapján egy újabb indítható szintessel gyarapodott a londoni atléta csapat!
„- A hírtelen melegre fordult időben pompásan versenyeztek a fiúk– tájékoztatta a honlapot Dr.Urbán Ákos szakágvezető. - Végig az élbolyban gyalogoltak, 10 kilométernél Helebrandt még Rácz előtt volt.
A nőknél Madarász Viktória a hetedik legjobb volt/ 1;37:15, Torma Anett két hellyel mögötte érkezett célba/ 1;48:13 ó. A meleg Őket is megfogta, Madarász talán kicsit erősen kezdett, a táv második felében már megfelelőbb tempóban gyalogolt.
A junior fiúknál VB szinten belüli iramban ment két indulónk is, Srp Miklós és Bagdány Tomasz - de nyolc kilométernél kiállították Őket.
Aki beérkezett, Venyercsány Bence, a negyedik helyen fejezte be a versenyt - és tovább javította a legjobbját/ 45:29 p.”
A lányoknál ketten is a junior VB IAAF szintjén belül gyalogoltak. Kovács Barbara ötödik/ 50:28 p – Marton Mercedesz hatodik volt a táv végén/ 50:44 p. Lengyel Mariann kilencedikként fejezte be a versenyt/ 51:42 p.
„- Az összkép kifejezetten sikeres. Ezen a hagyományos versenyen igen jól szerepeltek a mieink, a két olimpiai szintes eredmény az élre kívánkozik, és számításaim szerint a férfi 20 km-es csapat a válogatott viadalt is megnyerte.” – fejezte be a szakágvezető.
* * *
Második amerikai versenyén, Walnutban állt dobókörbe Fazekas Róbert.
A Haladás VSE diszkoszvetője stabilan, jól versenyzett, a harmadik helyet megszerezve 64.70 méterre hajította a szert, ismét megközelítve a 65 méteres olimpiai A-szintet.
(Forrás: masz.hu)
Keresés