MOB
Portré: Több mint három évtizede az olimpizmus szolgálatában - Gyulay Zsolt a MOB 17. elnöke
A korábbi világklasszis, olimpiai bajnok Gyulay Zsoltot 2022. január 29-én választotta meg a Magyar Olimpiai Bizottság élére a szervezet közgyűlése. Az egykori váci gimnazista-kajakozó a MOB 17. elnökeként lett a honi ötkarikás szervezet első embere. Az 58. évében járó, háromszoros olimpikon sportvezető 1989 óta tagja a szervezetnek. Több mint három évtized az olimpiai mozgalom szolgálatában – portré.
Gyulay Zsolt a MOB új elnöke
A Magyar Olimpiai Bizottság január 29-i közgyűlésén a grémium Gyulay Zsoltot választotta meg a szervezet új elnökének. „Egész életem az olimpiai eszme tiszteletén alapul” – mondta bemutatkozásában a kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok kajakozó, sportvezető.
A SYNLAB nem csak sport- és labordiagnosztikai, de a MOB hivatalos sporttudományi partnere is lett
Továbbra is a Magyar Olimpiai Csapat támogatója marad a SYNLAB, Európa és Magyarország piacvezető labordiagnosztikai szolgáltatója. Az együttműködés keretében a SYNLAB sportdiagnosztikai és képzési programokkal is segíti a sportolókat, edzőket.
Ketten pályáznak a MOB elnöki tisztségére
A szerda délutáni határidőig Gyulay Zsolt és dr. Hajdu Balázs nyújtott be pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztségére. Mint ismert, a pozíciójában 2020. júniusában megerősített Kulcsár Krisztián január 31-ei hatállyal mondott le a tisztségről, az elnökválasztó közgyűlésre január 29-én kerül sor. A MOB új elnöke február elsejétől láthatja el a feladatát.
Peking és a minimum-követelmények az orvosbizottság ülésének fókuszában
A pekingi téli olimpia egészségügyi vonatkozásai és az olimpiai események részvételéhez szükséges minimum-követelmények szerepeltek a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottsága idei első ülésének napirendjén. A január 17-ei eseményen részt vett dr. Fazekas Attila, az EMMI helyettes államtitkára, dr. Kamuti Jenő és Vári Attila a MOB elnökségének tagja, valamint Vékássy Bálint főtitkár is.
Meghívó közgyűlésre, pályázati kiírás a MOB-elnöki tisztségre
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége január 29-re elnökválasztó közgyűlést hívott össze. A meghívó teljes szövege, benne az elnökválasztással kapcsolatos információk alább olvasható.
Január 29-én lehet új elnöke a MOB-nak
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége közgyűlés összehívásáról is döntött a január 12-ei, munkaterv szerinti idei első ülésén. A közgyűlés január 29-én választhat új elnököt a szervezet élére.
Megvonták a bizalmat, lemondott Kulcsár Krisztián
A Magyar Olimpiai Bizottság december 30-ai rendkívüli közgyűlésén megvonták a bizalmat Kulcsár Krisztiántól, az elnök 2022. január 31-vel lemond tisztségéről. A Larusz Étterem és Rendezvényközpontban az 51 MOB-tag közül 44 volt jelen.
Keresés