Öt nap és kezdődik a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
A január 13-án induló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság kezdete előtt öt nappal a verseny szervezőbizottsága a Syma csarnokban bemutatta a helyszínt, valamint a jégkészítés folyamatát a sajtó képviselőinek.
A ritkaságszámba menő túra kezdetén Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke mondta el, hogy Magyarországon komoly hagyománya van a jeges világversenyek rendezésének, az ISU már hetedszer jegyezheti be a történelemkönyveibe Budapest nevét, csak Európa-bajnokság kapcsán. Legutóbb tíz éve rendezte a magyar főváros a kontinens viadalt. Az akkori mezőnyből öten újra jégre lépnek, így a 2004-ben aranyérmet szerzett francia Brian Joubert is.
Az idei versenyre 35 országból érkeznek sportolók, köztük a két egyéni szám címvédője az olasz Kostner, aki a 10 évvel ezelőtti Eb-n is szerepelt, valamint Fernandez, aki a spanyolok első érmét nyerte ebben a sportágban. De a zágrábi címe megvédésére érkezik hozzánk a Volosozhar-Trankov orosz pár is, akiket hazai pályán, a téli olimpiát rendező Szocsi egyik legnagyobb esélyeseként tartanak számon az aranyra. A magyar közönségnek jó esélye nyílik arra, hogy több olyan produkciót is láthat, melyek néhány hét múlva olimpiai érmekre is válthatók.
„Ezen a pályán már korcsolyázni lehet!”- csábította a jégre a sport iránt érdeklődő újságírókat Kósa Lajos, majd az érdeklődők megismerkedhettek a jégpálya készítésének fortélyaival. Ehhez nem is kaphattak volna jobb idegenvezetőt, mint a jeget készítő, 1986 óta működő AST nevű osztrák cég magyarországi képviselőjét Szél-Molnár Gábort. A műjégpályák terén Európában vezető vállalat referenciái között egy téli olimpia és számos világ- és Európa bajnokság található, amely biztosítékként szolgál a pálya minőségét tekintve.
„A jeget öt napja építik, nyolc cm lesz a végső vastagság, most öt-hat centinél tartunk.”- tájékoztatta a résztvevőket a szakember. Kiderült az is, hogy az akkor még szürkés árnyalatú pálya festését a sajtótájékoztató alatt kezdik meg speciális, az előírásoknak megfelelő fehér festékkel, így fogja elérni végleges színét.
A rendhagyó tájékoztató következő állomásán a kulcsfontosságú hűtőberendezéseket lehetett megtekinteni, Bartha László a jégtechnikáért felelős szakember segítségével.
„A hűtőrendszer az ideiglenes jégpálya lelke”- fogalmazott, majd hozzátette: „Három hűtőberendezés segítségével jut majd el a lehűtött etilén-glikol oldat a jégpálya alá, így tudunk majd jelen körülmények között megfelelő, tökéletes jeget biztosítani az Európa-bajnokság számára.”
A Syma csarnok nézői az igen komoly hűtő apparátus ellenére nem fognak fagyoskodni, a versenyhelyszínen megközelítőleg 18 fokban szurkolhatnak majd kedvenceiknek.
Miután Gál László, a verseny műszaki felelőse bemutatta a két hete, közel 30 különböző vállalkozó segítségével épülő technikai és műszaki háttér fontosabb elemeit Riskó Géza az MTVA sportfőszerkesztőségének vezetője elmondta, hogy szerte Európában komoly érdeklődés kíséri a versenyt, 13 ország közvetíti majd az eseményeket.
Az Eurosport is átveszi a közvetítést, így a képsorok a teljes kontinenst elérik. Emellett egyébként a tengerentúlról is sok tv-s és újságíró érkezik Kínából, Japánból, az USA-ból. „A részletekben rejlik a siker, ezért megközelítőleg 100 ember dolgozik majd nap mint nap, a közvetítés eredményességért.”- mondta. A Duna Tv fogadja majd a közvetítés sorozatot, ahol HD minőségben is követhetik otthonról a versenyt azok, akik nem szereznek be a még korlátozott számban kapható jegyekből.
A túra záró állomásán Sallak György, a MOKSZ ügyvezető igazgatója mutatta be a magyar indulókat, a Turóczi Dóra-Major Balázs jégtánc kettőst és Forgó Kristófot. A páros mindkét tagja örül, hogy éppen Budapesten kerül sor a nagy megmérettetésre és remélik, fontos állomása lehet karrierüknek a jövő heti verseny.
„Ez az első felnőtt évem, 10 évvel ezelőtt egyik edzőm, Tóth Zoltán indulhatott magyar színekben itt az Eb-n.” – nyilatkozta Forgó Kristóf és hozzátette, azon lesz, hogy döntőbe jusson a hazai közönség előtt. Reménységeinkk bemutatása közben megkezdődött a jég festése is, hangsúlyossá téve a verseny kezdetének közeledtét. A sajtótájékoztató zárásaként, az érdeklődők megtekinthették az Európa-bajnokság hivatalos kisfilmjét, amely a közvetítések főcímeként lesz látható. A kisfilmben táncoló Túróczi-Major páros női tagja mosolyogva fogadta a látottakat: „körülbelül 40-50 forgást csináltunk a forgatás alatt, nagyon tetszik a végeredmény!”
A csütörtöki látvány alapján nem nehéz elképzelni, hogy öt nap múlva teltház előtt, kifogástalan fehér jégen a világsajtó kíváncsiskodó szeme előtt, fantasztikus zenék kíséretében karcolhatják majd a jeget Európa legjobb korcsolyázói.
(Bakanek Bianka)
Keresés