Óvodások ünnepe Bokodon
Bokod kis község a Vértes és a Gerecse között, híres három templomáról (a katolikus, evangélikus és református templomok egymástól néhány száz méterre sorakoznak a falu fő utcáján, ahol meglátogattuk a Nemere család házát).
Közel 80 óvodás önfeledt játékkal várta a híres vendégeket a korszerű óvoda játszóterén.
Szőllősi Miklós polgármester köszöntötte az olimpikonokat: Dömölky Lídiát, Rejtő Ildikót, Bóbis Ildikót, Szondy Istvánt, Horváth Zoltánt, Gedó Györgyöt, a Nemere családot: Rékát és Maját Nemere Zoltán leányait, bátyját Gyulát és családját.
A Nemere család: Maja, Gyula, Réka és Imola a családi ház udvarán
Ezen a napon lenne Nemere Zoltán 70 éves, ebből az alkalomból vette fel az óvoda Nemere Zoltán nevét.
Az óvodások műsorát köszöntők követték, a fő attrakció az „olimpiai torták” meggyújtása volt. Dömölky Lídia és Szondy István megküzdöttek a széllel, de végül pompás „tűzijáték”-nak tapsolhattunk.
Az iskola falán lévő emléktábla koszorúzását Nemere Réka festőművész kiállításának megnyitása követte. Az üde zöld alapú festmények a labdarúgás világát ábrázolják.
A tornateremben Hegedűs Ferenc vívó edző (1992. Barcelona, ezüst) tartott bemutatót és toborzót tanítványaival.
Az ötkarikás mozgalom legfiatalabb csapatát szeretettel köszöntjük az olimpiai családban!
Keresés