Síelés, északi számok: Három helyszínen négy világkupa verseny
A síugrók Titisee-Neustadtban, az északi összetett versenyzők Ramsauban, a sífutók Davosban versenyeztek világkupa pontokért.
Síugrás: A háromszoros olimpiai bajnok idénybeli első vk-sikere
A németországi Titisee-Neustadtban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A szombati nagysáncon lebonyolított versenyt az osztrák Thomas Morgenstern (a képen) nyerte meg a lengyel Kamil Stoch és a svájci Simon Ammann előtt.
Az első sorozatot Morgenstern nyerte meg 143 és fél méteres ugrással, s közel öt pontot vert így a szlovén Jurij Tepesre, míg a négyszeres olimpiai bajnok Ammann hiába ugrott fél méterrel hosszabbat Morgensternnél, a pontszáma alapján a harmadik helyre szorult.
Nem ment viszont az összetett világkupa címvédőjének, az osztrák Gregor Schlierenzauernek, aki az első sorozatot követően csak a 13. helyről várta a folytatást. Persze még mindig jobban járt, mint a vk-negyedik német Andreas Wellinger, aki 117 és fél méteres ugrásával az ötvenedik, azaz az utolsó helyen zárta az első sorozatot.
Schlierenzauernek azonban a második sorozatban kerek 140 méteres ugrással sikerült javítania, s elég sokat lépdelt előre. A Stochnak viszont sikerült másfél méterrel túlszárnyalnia, így ő vette át a vezetést. Ez volt a sorrend akkor is, amikor már csak az utolsó három ugrás volt hátra.
Ammann ezúttal 138 méterig szállt, de ez csak ahhoz volt elég, hogy Schlierenzauert megelőzze, de Stoch mögött maradt, míg Tepes alaposan elrontotta második ugrását, s ő 127 méternél landolt. Morgensternnek így elég volt egy 139 méteres repülés ahhoz, hogy bebiztosítsa első helyét.
Síugró-vk, Titisee-Neustadt (Németország)
HS 142: 1. Thomas Morgenstern (osztrák) 284,1 pont (1. ugrás: 143,5 m/2. ugrás: 139 m), 2. Kamil Stoch (lengyel) 280,8 (137/141,5), 3. Simon Ammann (svájci) 277,6 (144/138)
A vk állása 5 verseny után (még 22 van hátra):
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 266 pont, 2. Severin Freund (német) 224, 3. Morgenstern (osztrák) 221
Északiösszetett-vk: kettős norvég siker Ramsauban
Az ausztriai Ramsauban folytatódott az északiösszetett-versenyzők világkupa-sorozata. Szombaton a sprintváltók küzdöttek meg egymással, s ezt a norvégok első csapata nyerte meg honfitársaik, illetve az olaszok előtt.
A síugrást némi meglepetésre az észtek nyerték, de mivel az első hat között mindössze hat másodperc különbséget mértek, mindez csak formalitás volt. Ennek megfelelően az észtek vissza is estek, míg az élen tizenkét csapat jött össze. Ebből végül a Havard Klemetsen, Magnus Korg összeállítású norvég I-es alakulat jött ki a legjobban, amely az utolsó váltást követően el tudott szakadni a többiektől. A második helyért viszont nagy csata alakult ki, amelyet végül a norvég II-es csapat nyert meg az olaszok előtt.
Északiösszetett-vk, Ramsau (Ausztria)
CSAPATSPRINT: 1. Norvégia I 34:32.3, 2. Norvégia II +8.2, 3. Olaszország +8.8
Sífutás: francia és norvég győzelem Davosban
A svájci Davosban a férfiak 30 és a nők 15 km-es szabad stílusú versenyével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata. A győzelmet az előbbieknél a francia Maurice Magnificat, az utóbbiaknál pedig a norvég Marit Björgen szerezte meg.
A férfiaknál sokáig az összetett világkupában élen álló Martin Johnsrud Sundby vezetett, de hat kilométerrel a vége előtt ketten is megelőzték: Magnificat és a szintén norvég Chris Andre Jespersen. Ekkor ugyan még nem alakult ki nagy különbség, de a hátralévő távon Sundby elfáradt, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel, a két éllovas között azonban csak néhány másodperc volt, s végül a francia a célban 3.3-del jobb időt produkált.
A nőknél az ugyancsak norvég Therese Johaug kezdett a legjobban, ám itt is a táv második felében kerekedett felül az erejét jobban beosztó Björgen, fordítani tudott és növelte az előnyét az összetett világkupában. A harmadik a svéd Charlotte Kalla lett, de már majdnem félperces hátránnyal, míg az összetett vk címvédője, a lengyel Justyna Kowalctyk a 11. helyen zárt.
Sífutó-vk, Davos (Svájc)
FÉRFI 30 KM (SZABAD STÍLUS): 1. Maurice Magnificat (francia) 1:05:10.8, 2. Chris Andre Jespesren (norvég) +3.3, 3. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +14.9
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 351, 2. Maurice Magnificat (francia) 260, 3. Alekszandr Legkov (orosz) 252
NŐI 15 KM (SZABAD STÍLUS): 1. Marit Björgen (norvég) 35:34.4, 2. Therese Johaug (norvég) +13.0, 3. Charlotte Kalla (svéd) +28.9
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marit Björgen (norvég) 469, 2. Charlotte Kalla (svéd) 401, 3. Therese Johaug (norvég) 350
(Forrás: MTI, NSO)
Keresés