Síugrás
Elhunyt Sudár Tamás olimpikon síző
Életének 80. évében meghalt a magyar síugrás egyik legkiemelkedőbb alakja, Sudár Tamás, az 1960. évi téli olimpia indulója.
Unokáink is látni fogják – épül a pekingi síugró pálya
A 2022-es pekingi téli játékokra épülő síugró helyszín lesz Kína egyik olimpiai öröksége, hiszen a komplexumot a későbbiekben is sportcélokra használják majd.
Vörös Virág, az egyetlen magyar női síugró reménykedik az olimpiai részvételben
Vörös Virág, az egyetlen magyar női siugró 2016 februárjában a Téli Ifjúsági Olimpián a 13. helyet szerezte meg. Ezután az augusztusi Alpen Cup-on sorozatban hozta a jobbnál jobb eredményeket és megnyerte a hat versenyből álló sorozatot. Most Phjongcshangra készül.
Vörös Virág helytállt, de nem kvalifikálta magát
Vörös Virág első magyarként indult a női síugrók világkupa-sorozatának egyik versenyén, de ahogy csütörtökön, úgy szombaton sem jutott túl a selejtezőn a lillehammeri viadalon.
Vörös Virág szombaton javíthat
Vörös Virág első magyarként indult a női síugrók világkupa-sorozatának versenyén, de csütörtökön nem jutott túl a lillehammeri olimpiai sáncon rendezett selejtezőn.
Az olimpiára készülő Vörös Virág először indul téli síugró világkupán
Magyar résztvevővel rajtol a női síugrók világkupa-sorozata a norvégiai Lillehammerben. Vörös Virág csütörtökön a kvalifikációban vívhatja ki részvételét a versenyre. A szezonban a fő célja a kvótaszerzés a februári téli olimpiai játékra, valamint a minél sikeresebb szereplés a világkupákon.
A magyar síugró túl van a rehabilitáción, célja a pjongcsangi olimpia
Az ifjúsági olimpikon síugró Vörös Virág a sérülését követően túl van a rehabilitáción, a kőszegi sportoló Molnár Lászlóval újra készül a versenyekre; céljuk pedig nem más, mint kijutni a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára.
Síugrásban is bejelentkeztünk a világ legjobbjai közé
Karnyújtásnyira került Vörös Virág számára a 2018-as pjongcsangi téli olimpia, miután remek nyári versenyidőszakot zárt a magyar síugró. A fiatal sportoló sikert sikerre halmozott a mögöttünk álló hónapok során, augusztus elején pedig megkoronázta teljesítményét: előbb a hat versenyből álló OPA FIS versenysorozaton szerzett négy győzelmet Németországban, majd pontszerző helyen végzett a kontinentális kupán.
Időutazás Calgaryba - Eddie a Sas újra repült
Mintegy három évtizedes időutazásban részesültek az olimpiai család azon tagjai, akik két héttel az országos bemutató előtt megtekinthették az Eddie, a Sas című, Eddie Edwards brit síugró történetét feldolgozó filmet. "Hiába a tehetség, ha nincs mögötte szorgalom, nekem ez volt a film mondanivalója" - fogalmazott a mob-hu-nak Keszler Andrea, szocsi olimpikon rövidpályás gyorskorcsolyázó. "Nagyszerű teljesítmény, de egzotikum" - mondta Kovács Barna a sízők kapitánya.
Keresés