Szocsi 2014: A németek nyerték a síugrás csapatversenyét
A férfi síugrók csapatversenyével zárult a hétfő este a Szocsiban zajló téli olimpián.
A győzelmet az Andreas Wank, Marinus Kraus, Andreas Wellinger, Severin Freund összeállítású német csapat szerezte meg a címvédő osztrákok és a japánok előtt.
A norvégok egy meglepő húzással, a legjobbjukat, Anders Bardalt nevezték első versenyzőnek, aki 137 és fél méterig repült (ez volt az első kör leghosszabb ugrása), ezzel vezettek is az északiak tíz ponttal Japán, Ausztria és Szlovénia előtt az első ugrók után. Ugyan még a másodikakat követően is ők vezettek, de már csak két ponttal a németek előtt, miután Marinus Kraus mindössze egy méterrel maradt el Bardaltól. A harmadikak az osztrákok volt kilencpontos hátránnyal, míg a titkos esélyes lengyeleknél és szlovéneknél betlizett Piotr Zyla és Robert Kranjec.
A világ rendje a harmadik ugrók után állt helyre, akkor ugyanis a korábbi Négysáncverseny-győztes norvég Anders Jacobsen csak 119 métert teljesített, így a sorozatot követően Thomas Diethart 136 méteres ugrásának köszönhetően már az osztrákok vezettek három és fél ponttal a németek és tizenkettővel a japánok előtt.
A negyedik ugróknál Freund 131 és fél méterig repült, míg az osztrák Gregor Schlierenzauer csak 128 és félig, így aztán az első sorozatot követően Németország állt az élen, de mindössze két és fél ponttal megelőzve Ausztriát és tizenegy és féllel Japánt. A további sorrend Lengyelország, Szlovénia, Norvégia, Csehország és Finnország volt, míg az oroszok, az amerikaiak, a dél-koreaiak és a kanadaiak viszont nem jutottak tovább.
A második sorozat első ugróinak párbaját az osztrákok nyerték meg a németek ellen, Michael Hayböck 130 méteres ugrásával, s ezután két és fél ponttal ők vezettek, de a japánok is felzárkóztak hét pontra. Kraus viszont 134 és fél méterig szállt másodszorra, és az osztrák Thomas Morgenstern is felvette a kesztyűt, csak egy méterrel maradt el tőle, így mindössze háromtized pont volt a különbség a két csapat között a „sógorok" javára.
A harmadik körben Wellinger 134 és féllel tette magasra a lécet, és az idei Négysáncverseny-győztes Diethart el is maradt ettől két méterrel, így az utolsó ugrók előtt 3.4 pont volt a németek előnye.
Ekkor már abban a (fordított) sorrendben következtek a versenyzők, ahogyan csapataik álltak, így elsőként a finn legenda, Janne Ahonen (valószínűleg) utolsó olimpiai ugrása következett, amely 132 méterrel nem is volt rossz, de lényegesen nem változtatott csapata helyzetén – az északiak nyolcadikok maradtak a csehek mögött. A negyedik helyre pályázó három csapat párharca viszont érdekesen alakult: a szlovén Peter Prevc 136 méterig szállt, s ettől bizony a norvég Rune Velta több mint tíz méterrel maradt el. A lengyel Kamil Stoch viszont csak eggyel, így végül ők lettek a negyedikek a szlovének előtt, míg Kaszai Noriaki 134 méterrel hozta a japánoknak a bronzot.
Schlierenzauer 132 méterig szállt, ami jobb volt, mint az első körben, de az aranyhoz Freundnak elég volt 131 is. Ő ezt éppen teljesítette is, és végül kevesebb mint három ponttal (2.7) a németek nyerték meg a csapatversenyt a címvédő osztrákok előtt.
Szocsi 2014
SÍUGRÁS, CSAPATVERSENY
Olimpiai-bajnok: Németország (Andreas WANK, Marinus KRAUS, Andreas WELLINGER, Severin FREUND 1041.1, 2.Ausztria (Michael HAYBOECK, Thomas MORGENSTERN, Thomas DIETHART, Gregor SCHLIERENZAUER) 1038.4, 3.Japán (Reruhi SHIMIZU, Taku TAKEUCHI, Daiki ITO, Noriaki KASAI) 1024.9, 4.Lengyelország ( Maciej KOT, Piotr ZYLA, Piotr Jan ZIOBRO, Kamil STOCH) 1011.8, 5.Szlovénia (Jurij TEPES, Robert KRANJEC, Jernej DAMJAN, Peter PREVC) 995.6 , 6.Norvégia (Anders BARDAL, Anders FANNEMEL, Anders JACOBSEN, Rune VELTA ) 990.7
(Forrás: NSO)
Keresés