Szocsi 2014: beleszédült a lelátó zajába Pljuscsenko
Nem mondhatni, hogy a közönség zsúfolásig töltötte volna a szocsi Korcsolyapalota lelátóit a téli olimpiai programban először helyt kapó műkorcsolya-csapatverseny első napján – a 12 ezres aréna félig üres volt, annak ellenére, hogy versenyzett a hazaiak egyik legendája, Jevgenyij Pljuscsenko.
Pljuscsenko így is köszönetet mondott a szurkolóknak, mondván, egészen beleszédült a közönségzajba.
„Elképesztő volt. Sokszor segít, ha ütemesen tapsolnak, de ma teljesen szédítő volt, hogy egyszer innen, egyszer onnan, egyszer amonnan jött a közönségzaj. Ilyet még nem tapasztaltam, újdonság volt számomra, pedig ez a negyedik olimpiám. De jól szórakoztam” – mondta Pljuscsenko.
Amúgy sokáig úgy nézett ki, hogy Pljusenko révén az oroszok vezetnek majd az első szám után, de tizedik, azaz utolsó indulóként a japán Hanju Juzuru felül tudta múlni az orosz klasszist, így ők szerezték meg a tíz pontot, míg a házigazdáknak meg kellett elégedniük kilenccel, míg a világbajnoki címvédő kanadai Patrick Chan csak a harmadik lett.
A párosoknál viszont a japánok következtek először, míg a világbajnoki címvédő oroszok utoljára. Mivel a japánok csak két párost tudtak megelőzni, így a Tatjana Voloszozar, Makszim Trankov duó kezében volt a lehetőség, a hazai vezetéshez. Ők érvényesítették is a papírformát, de mivel mögöttük a kanadaiak végeztek, így előnyük csak két pont. A harmadik helyen a kínaiak állnak, akik párosban is ezt a helyezést szerezték meg, míg a férfi versenyzőjük negyedikként zárt.
Téli olimpia, Szocsi (Oroszország)
MŰKORCSOLYA,
A CSAPATVERSENY ÁLLÁSA: 1. Oroszország 19 pont, 2. Kanada 17, 3. Kína 15, 4.Japán 13, 5.Németország 10, 6.Franciaország 10, 7.Egyesült Államok 10, 8.Olaszorszság 8, 9.Ukrajna 5, 10.Nagy-Britannia 3
a csapatverseny további programja:
szombat: jégtánc rövidprogram 15.30, női rövidprogram 17.10, páros kűr 19.05
vasárnap: férfi kűr 16.00, női kűr 17.05, jégtánc kűr 18.10
A csapatversenyben tíz nemzet küzdhet meg az aranyéremért úgy, hogy mind a négy számban - jégtánc, páros, férfi és női egyéni - egy-egy képviselője korcsolyázik, s a rövidprogramot követően a legjobb öt ország versenyzői mutathatják be a kűrjüket.
(Forrás: MT, fotó: NBCOlympics.com)
Keresés