Szocsi 2014: Knoch búcsúzott a negyeddöntőben
Knoch Viktor számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében a szocsi téli olimpián.
A magyar versenyző az első futamban állt rajthoz péntek koraeste, és bár 42.043-as idejével a harmadik helyen végzett, az elődöntőbe nem tudta beverekedni magát.
Knoch a negyedik helyen ért célba, ám orosz vetélytársa, Szemjon Jelisztratov kizárása miatt egy pozícióval feljebb lépett – igaz, a továbbjutás szempontjából ez se nem oszt, se nem szoroz.
A negyeddöntőből a holland Sjinkie Knegt az első, a kínai Liang Wen-hao pedig a második helyen lépett tovább a legjobb nyolc közé.
A számban az elődöntőket és a döntőket is levezénylik még pénteken, néhány óra múlva tehát az is kiderül, kiknek a nyakába kerül érem.
Az előfutamokon Liu Shaolin Sándor is megmérette magát, továbbjutnia azonban nem sikerült.
"Nagyjából két körrel a vége előtt volt egy lehetőségem előzni, ha az sikerül, jó pozícióba jutottam volna, de nem tudtam megkerülni az előttem lévő kínait" - röviden így értékelte az MTI-nek versenyét Knoch, aki az egész olimpiai szereplését vegyesnek minősítette. Azzal elégedett volt, hogy két számban is 16 közé jutott, viszont ahogy fogalmazott, az egész idényben stabilan állt a jégen és ez most az olimpián nem sikerült neki, nem tudott jó íveket korcsolyázni és gyorsan reagálni az előtte történő eseményekre. Ennek szerinte több oka volt: egyrészt technikai, másrészt az, hogy a jég állaga többször változott, s ehhez nem tudott megfelelően alkalmazkodni. Példaként említette, hogy egy napja az esti műkorcsolya versenyre felpuhított jégen gyakorolt, ma pedig már kőkemény volt.
(Fotó: MOB/Kovács Anikó)
Keresés