Szuperdöntőt nyert Liu Shaolin Sándor és összetett ezüstérmes a vb-n
A montreáli rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság zárónapján Liu Shaolin Sándor a szuperfinálét megnyerve ezüstérmet nyert az összetettben.
Amikor már úgy tűnt, hogy a magyarok 2014 után először érem nélkül maradnak, akkor a legjobb nyolcat felvonultató 3000 méteres szuperdöntőbe hetedikként bejutott Liu Shaolin Sándor megnyerte a futamot. Ezzel feljött a második helyre a kanadai Charles Hamelin mögé, aki a hazai vb-n már harmadik aranyát gyűjtötte be az 1000 és az 1500 métert követően.
Az MTK 22 éves sportolója pályafutása hatodik vb-érmét szerezte: 2016-ban aranyérmes volt 500 méteren, 2015-ben ezüstérmes 500 méteren és a váltóval, míg 2016-ban összetettben, tavaly pedig a váltóval nyert bronzérmet. A phjongcshangi olimpián az 5000 méteres váltóval Magyarország történetének első téli ötkarikás aranyérmét nyerte.
Az 1000 méter viszont nem a magyarok tervei szerint alakult, ugyanis vasárnap Montrealban Jászapáti Petrának a negyed-, Liu Shaoangnak az elődöntő jelentette a végállomást 1000 méteren, míg Liu Shaolin Sándor a kisdöntőben volt érdekelt, ahogy mindkét váltó is.
A középső egyéni táv negyeddöntőjében a 19 éves Jászapáti negyedik lett futamában, amivel kiesett. A férfiaknál Liu Shaolin Sándor futamgyőztesként jutott tovább, míg öccse Liu Shaoang harmadik lett, de idővel éppen elődöntős. A testvérpár aztán azonos ötösbe kapott besorolást, de ezúttal egyikük sem járt sikerrel: előbb a 20 esztendős Liu Shaoang elesett egy előzési kísérletnél, majd 22 éves bátyja korcsolyája akadt össze az 1500 méteren olimpiai bajnok és élen haladó dél-koreai Lim Hjo Dzsunnal, a pillanatnyi megingást pedig azonnal kihasználta a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin. Harmadikként kisdöntőbe került Liu Shaolin, aki azt a futamot magabiztosan meg is nyerte, így hatodikként zárt.
A férfiaknál az 1500 méter után második aranyát nyerte Montrealban Hamelin, mögötte ezúttal is Lim lett az ezüstérmes, a bronzot ezúttal a holland Sjinkie Knegt szerezte meg. A nőknél nem jött össze a triplázás Csoj Min Dzsongnak, mivel negyedik lett a fináléban, de így is dél-koreai diadal született Sim Szuk Hi révén, aki ezen a távon négy éve szintén Montrealban volt világbajnok.
A legjobb nyolcat felvonultató 3000 méteres szuperdöntőben a magyarok közül Liu Shaolin volt érdekelt, de sok esélye nem volt dobogóra kerülni. Ami miatt mégis összejött, hogy az első részhajránál egy kínai vetélytársával vívott nagy csatát, eközben ketten annyira elhúztak a mezőnytől, hogy nem sokkal később utolérték a hat vetélytársat, azaz körelőnybe kerültek. Liu Shaolin a második részhajrát és végül a futamot is megnyerte kínai ellenfelével szemben, de ez önmagában még nem lett volna elég a dobogó eléréséhez. Ami kellett még hozzá, hogy a hajrához közeledve összeakadt a két dél-koreai, Hwang Dae Hon és Lim Hjo Dzsun, előbbi elesett, így utolsó lett, míg előbbi hiába lett harmadik, kizárták a futamból. Ennek eredményeként Hvang bronzérmesként, míg Lim negyedikként zárt összetettben.
A győztesekhez viszont kétség sem férhetett, mivel a Montrealban egyaránt kétszeres aranyérmes Hamelin és Csoj magabiztos előnnyel várta a futamot. Utóbbi 2015 és 2016 után harmadszor lett a legjobb, míg Hamelin 12. világbajnoki címéből az első volt összetettben.
Keszler Andrea egészségügyi problémái miatt ezúttal is Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összeállításban szerepelt az olimpiai negyedik női váltó a kisdöntőben. Az egyik váltásnál az oroszok tagja majdnem felborította Bácskait, aki ugyan talpon maradt, de aztán a korcsolyája összeakadt a japánéval, s ekkor már elesett. Mivel az oroszokat kizárták az eset miatt, így Heidum világbajnoki hatodik hellyel búcsúzott a profi sporttól.
Az olimpiai bajnok férfi csapatban a Liu fivérek és Burján Csaba mellett Varnyú Alex kapott helyet Knoch Viktor helyett. A magyarok 15 körrel a vége előtt még negyedikként korcsolyáztak, aztán előbb az amerikai, majd az orosz stafétát is megelőzték. Végül befejező emberként Liu Shaolin elcsúszott az utolsó kanyarban, így Magyarország nyolcadikként zárt. A finálékban a nőknél és a férfiaknál is a papírformát igazolva dél-koreai diadal született.
Magyar eredmények:
Nők:
1000m
negyeddöntő:
4. (15) Jászapáti Petra
22. Bácskai Sára Luca
Összetett
21. Jászapáti Petra
26. Bácskai Sára Luca
3000m váltó
B döntő:
2. (6) Magyarország (Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra)
Férfiak:
1000m
Negyeddöntő:
3. Liu Shaoang
1. Liu Shaolin Sándor
Elődöntő:
3. Liu Shaolin Sándor
5. (9)Liu Shaoang
B döntő:
1. (6) Liu Shaolin Sándor
25. Burján Csaba
3000m szuperdöntő:
1. Liu Shaolin Sándor
Összetett
2. Liu Shaolin Sándor
14. Liu Shaoang
20. Burján Csaba
5000m váltó
4. (8) Magyarország (Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex, Liu Shaoang)
A részletes eredmények itt megtekinthetőek.
(MOB, MTI)
Keresés