Új tagokkal bővült a Budapesti Olimpia Bizottság
A Magyar Olimpiai Bizottság Budapesti Olimpia Bizottsága szeptemberi ülésén áttekintette a 2024-es budapesti olimpiai pályázat anyagát, annak utóhatásait, fejlődését. A testület új tagokkal is bővült – erről a MOB elnöksége a szeptember 14-ei ülésén döntött.
A MOB elnöksége dr. Bényi Szabolcsnak, a bizottság elnökének javaslatára hagyta jóvá a bizottság megújult összetételét. Új tagként Eppel János, Horváth Gábor, Krisán László és dr. Magyar Mátyás került a grémiumba; korábbi tag Balogh Gabriella, Heiszler Gabriella és Pandurics Anett; az elnökség részéről együttműködő tag dr. Kovács Antal.
Szeptemberben dr. Bényi Szabolcs vezetésével első ízben ült össze a bizottság, a találkozón Fábián László, a MOB főtitkára és az új tagok is részt vettek. A jogász végzettségű bizottságvezető korábban tagja volt a MOB közgyűlésének, a MOB Gazdasági Bizottságának, sportvezetőként a Magyar Evezős Szövetséget is vezette.
„A bizottság elő lépésként áttekintette a Budapest 2024 olimpiai pályázati anyagot, annak utóhatásait, fejlődését. A prezentációt a PwC szakemberei készítették, akik 2015-2017 között aktívan részt vettek a sikeres szakmai anyag megvalósításában” – foglalta össze dr. Bényi Szabolcs.
Az új tagok rövid bemutatása:
Eppel János közgazdász, üzletember. A hetvenes-nyolcvanas években a Konsumex Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott különböző beosztásokban, vezette a frankfurti vegyes vállalatot is. 1994-től a Porsche Hungária vezető munkatársa, majd 2002-től két évtizeden keresztül a cég ügyvezetője. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke 2021-től, tagja az Exim Bank felügyelőbizottságának, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének. Sportvezetőként a balatonfüredi és a veszprémi kézilabdaklub is jegyzi. A MOB-bal akkor is kapcsolatban volt, amikor az Audi volt a szervezet autós partnere, márkája.
Horváth Gábor háromszoros olimpikon, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, sportvezető. A sydney-i és az athéni játékokon is tagja volt az olimpiai bajnok négyesnek, Atlantában egységével ezüstérmes lett. Többszörös világ- és Európa-bajnok – szintén csapatban. Vb-ken, Eb-ken mintegy 20 érmet nyert. Sportvezetőként 2006-tól a Budapesti Honvéd SE Kajak-Kenu Szakosztályának igazgatója; vezetése mellett számtalan kiemelkedő nemzetközi siker köthető a klub versenyzőihez. Egyik hobbija a jégkorongsport, mely szülőként is közel áll hozzá.
Krisán László külkereskedő, üzletember. Vezetői pozíciókban dolgozott a Konsumex Külkereskedelmi Vállalatnál, a Skála Divatház Rt-ben. 2003-ban csatlakozott Demján Sándor csapatához. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott, Széchenyi-kártya-programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. Részt vett a WestLB Bank, Gránit Bank létrehozásában. Az MKB-Pannónia Alapkezelő Zrt. igazgatóság, a brüsszeli székhelyű EuroCommerce uniós kereskedelmi szövetség tagja, a Central Eastern European Commerial Council Lobby Bizottság alelnöke. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztály elnökségi tagja. A Korda Filmstúdió Zrt. korábbi vezérigazgatója.
Dr. Magyar Olivér Mátyás PhD ortopéd-traumatológus orvos, sportvezető. A Fájdalom Ambulancia alapítója és vezető orvosa. A Puskás Akadémia orvosi stábjának tagja. Sportvezetőként a DVTK és a Diósgyőr FC többségi tulajdonosa. Orvosként a konzervatív (azaz nem műtéti) terápiák egyik hazai úttörője immár 20 éve. Az általa létrehozott és vezetett Fájdalom Ambulancián a komplex rehabilitációs terápiák részeként tudományos bizonyítékokon alapuló módszereket és innovatív eszközöket használnak. Ezek közül számos eszközt vagy eljárást elsőként vagy egyedüliként alkalmaznak Magyarországon. Ilyenek a gerincdekompressziós, ion-indukciós vagy egyes sport-fizikoterápiás berendezések, vagy az egyénre szabott infúziós kezelések. Orvosszakértője és résztulajdonosa az élsportolók teljesítmény-optimalizálásával foglalkozó Fit4race-nek is, ahol a prehabilitációs és teljesítményfokozó munka során a legmodernebb biomechanikai, élettani és genetikai mérésekből származó eredményekre támaszkodnak. Az általa vezetett intézmény több éven keresztül a Testnevelési Egyetem partnere volt az ott folyó biomechanikai képzésben. 2021. januárja óta a DVTK sportklub többségi tulajdonosa, ahol szintén nagy hangsúlyt fektet az orvosi és sporttudományos háttér fejlesztésére.
(MOB)
Keresés