Los Angeles 2028
Már Los Angeles-re készül a teqball
Egy nagyon fiatal sportág, a teqball volt a vendége a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnek december 6-án. A mindössze nyolc évre visszatekintő játékot pedig a hazai és a nemzetközi mezőny két legjobbja, az egyaránt kétszeres világbajnok Janicsek Zsanett és Bányik Csaba mutatta be a kertvárosi közönségnek. A közgyűlésen Hóbor Béla elnöknek újabb bizalmat szavaztak.
A Világjátékok után az olimpiára is esélyes a kick-box
A kick-box is azon kilenc sportág között van, amelyek még pályázhatnak a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokon való részvételre. Az amerikai eredetű modern küzdősport júliusban, az egyesült államokbeli Birminghamben szerepelt először a Világjátékok műsorán, és Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke szerint az ottani sikeres bemutatkozás nagyot lendített a sportág olimpiai reményein is – adta hírül az MKBSZ.
Bejelentették a 2028-as Los Angeles-i olimpia időpontját
Bejelentették a 2028-as Los Angeles-i olimpia és paralimpia dátumait, ezek alapján az ötkarikás játékok július 14-től 30-ig, a fogyatékkal élők seregszemléje pedig augusztus 15. és 27. között zajlik majd a kaliforniai metropoliszban.
Akadályverseny lesz az öttusa új szakága
Miután több mint 60 javaslatot vizsgáltak meg az öttusa lovaglás szakágának kiváltására, végül az akadályverseny két változatát választották ki tesztelésre – tudatta kedden honlapján közleményben a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM).
Teljes jogú olimpiai sportág lehet a sportmászás 2028-ban
A NOB végrehajtó bizottsága a 28 állandó sportág között javasolja a sportmászást a 2028-as Los Angeles-i nyári játékokra. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség örömmel értesült róla, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legfőbb testülete a 28 alapsportág között javasolta a sportmászást a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjába. A végleges döntést a pekingi téli olimpia alatt összeülő közgyűlés mondja majd ki, de ez várhatóan már csak formaság lesz – adta hírül az MHSSZ.
A NOB tárgyalta a Los Angeles-i olimpia programját
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága megvitatta a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékok sportprogramjába felvehető sportágak listáját, valamint a felülvizsgálatuk és véglegesítésük eljárásrendjét. A szervezet döntése értelmében jelen állás szerint 28 sportág szerepel a Los Angeles-i olimpia hivatalos programjában. A bővítésnek köszönhetően a gördeszka, a sportmászás és a szörfözés is helyet kap az esemény menetrendjében.
Gazdaságos olimpiát ígér a Los Angeles-i olimpia szervezőinek új vezetője
Pontos és gazdaságos olimpiát ígér a 2028-as Los Angeles-i játékok szervezőbizottságának az új elnöke. A héten kinevezett Kathy Carter hangsúlyozta, hogy az „építésmentes" seregszemlén mindenekelőtt a már meglévő sportlétesítményeket fogják hasznosítani, a várható költségvetés 6.9 milliárd dollár lesz.
A hazai kick-box szövetség bizakodik a 2028-as olimpiai debütálásban
A szeptember 17-19-ei 26. Magyar Kick-box Világkupa beharangózó sajtótájékoztatóján az olimpia mellett az Európa Játékok vonatkozásai is napirendre kerültek. A szövetség képviselői arról beszéltek, bizakodásra ad okot, hogy – lévén amerikai eredetű modern küzdősportról van szó – a 2028-as olimpiát Los Angeles-ben rendezik.
Teljes olimpiai tagságra pályázik a kick-box – cél 2028, Los Angeles lehet
A napokban nyújtotta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a teljes jogú tagságra vonatkozó pályázatát a kick-box sportág világszövetsége, a WAKO. A dokumentumot összeállító titkos munkacsoport egyik tagja Mórádi Zsolt volt, aki szerint az elmúlt években szintet lépett a sportág. A pár éve visszavonult legendás magyar versenyző emlékeztetett rá: a NOB két éve ismerte el hivatalosan a WAKO-t, a teljes jogú tagsággal pedig karnyújtásnyi közelségbe kerülhet a 2028-as olimpia – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.
Keresés