Lovassport: a fogatok már a hazai idénynyitó lázában égnek
Jövő héten péntektől vasárnapig 31. alkalommal rendezik meg a fábiánsebestyéni lovas napokat, amelynek keretében csaknem ötven fogat verseng majd a hagyományos fogathajtó világkupa-fordulón.
„Három nap ugyan még van a nevezési határidőig, de már nyolc nemzetből harminc fogat igazolta vissza részvételét, azaz várakozásaink szerint mintegy félszázan indulnak majd a viadalon, amely tizedszer vk-forduló" – mondta a helyszínen kedden tartott sajtótájékoztatón Farkas Sándor főszervező, aki hozzátette: a mostani verseny különleges, mert a helyi Kinizsi Lovas Sportegyesület az idén ünnepli megalapításának 50. évfordulóját.
A hazai idénynyitó, amelyre a maratonpálya három akadálya újult meg, a hazai kettes fogatoknak világbajnoki, a négyeseknek pedig Európa-bajnoki válogató lesz. Az előbbi kategóriában négy ilyen verseny lesz, és mindenkinek a három legjobb eredménye számít majd bele az összesítésbe. Ez alapján a legjobb két hajtó biztosan indulhat augusztus végén a szlovákiai Tapolcsányban sorra kerülő világbajnokságon, a másik két résztvevőt pedig Kovács Zoltán szövetségi kapitány jelöli ki. A négyeseknél mindössze két válogató – júniusban Vecsésen lesz a másik – alapján áll össze a hagyományos aacheni viadalon és az Eb-n induló magyar csapat.
A mostani verseny érdekessége, hogy az új szabályoknak megfelelően egy hajtó több fogattal is indulhat. Ez esetben ugyan csak egyik fogatának eredményei számítanak bele a hivatalos sorrendbe, de a másik egység lovai is jogot szerezhetnek Eb- vagy vb-részvételre. Ezzel a lehetőséggel él például a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán is, aki szeretne indulni a kettesek vb-jén és a négyesek Eb-jén is.
Fábiánsebestyénben rajthoz áll Lázár Vilmos, a Magyar Lovasszövetség hétszeres világbajnok elnöke is, ezúttal még saját lipicai lovaival. A windsori nemzetközi versenyen azonban már a négyesben világbajnok ausztrál Boyd Exell magyar tulajdonú lovaiból kap hármat annak reményében, hogy aztán majd sikeresen szerepel a kettesfogathajtó vb-n.
Mondok József, a magyar szövetség fogathajtó bizottságának vezetője elmondta, a nemzetközi szövetség jóváhagyta azt a magyar kérést, hogy szeptember 20. és 22. között rendezzék meg a 8. négyesfogathajtó Európa-bajnokságot Budapesten.
(Forrás: NSO)
Keresés