Magyar érem nélkül zárult az U22-es férfi amatőr Eb
Három negyeddöntős vereséggel búcsúztunk Kalinyingrádtól.
Az egykori Königsbergben, a német lovagrend, a teutonok ősi fészkében, a megalapításának 750. évfordulóját ünneplő Kalinyingrádban rendezik meg a héten a férfi amatőr ökölvívók Olimpiai reménységek Európa-bajnokságát – a 19 és 22 év közöttiek számára –, melyen 139 versenyző lépett a ringbe. A kilenctagú magyar válogatott végül három 5. hellyel térhet haza, ugyanis valamennyi még állva maradt bokszolónk vereséget szenvedett a negyeddöntőkben.
Most először írta ki az EUBC, az európai konföderáció az amatőr férfi ökölvívók Olimpiai Reménységek Európa-bajnokságát, amely keretein belül a 19 és 22 év közötti korosztály lép szorítóba. A Kalinyingrádban rendezett viadalra 139 versenyző nevezett, azaz súlycsoportonként 11-18 bokszoló csatáját élvezheti a szakértő közönség.
A közvetlen utánpótlás kontinensviadalán kilenc magyar ökölvívó is nevezett, és egyikük sem jutott el az éremszerzésig. A negyeddöntőkben hárman is érdekeltek voltak, ám mindhárman vereséget szenvedtek, így valamennyien az 5. helyen zártak.
Az idei felnőtt magyar bajnoki ezüstérmes Lakatos István (49 kg) jól kezdett az örmény Karjun Sogomonjan ellen, az első menetet 4-4-re hozta, s ekkor úgy tűnt, ő a pontosabb, technikásabb, és meglehet az immár érmet jelentő győzelem. Sajnos azonban a második menet elején az örmény nagyon eltalálta Lakatost – el is eredt az orra vére a kecskeméti fiúnak –, és ettől kezdve már ő irányított az elbizonytalanodó magyar papírsúlyú ellen. A harmadik menetben számoltak is Lakatosra, végül az örmény 25-12-re győzött.
„Ez van, sajnos Lakatos nem mutatta meg igazi tudását, nem azt csinálta a szorítóban, amit kértem tőle, keveset ütött, és így nem is lehet győzni. Attól kezdve, hogy az örmény eltalálta az orrát, már nem volt az igazi” – értékelte versenyzője teljesítményét Kovács László szövetségi kapitány.
A tegnap esti programban két magyar ökölvívó lépett ringbe Kalinyingrádban, az Olimpiai Reménységek ökölvívó tornáján. Sajnos, mindketten elvéreztek: Sinkó Zoltán (60 kg) roppant visszafogottan bokszolt, keveset ütött, simán kikapott a litván Skurdialistól. Nagy Péter (81 kg) emberfelettit küzdött, derekasan állta a bivalyerős finn pofonjait, ő is vissza-visszaütött, de Hukkanen jobb volt, megérdemelten győzött.
A kilencfős magyar csapat végül érem nélkül, három 5. hellyel fejezte be a 19-22 éves korosztály kontinentális versenyét.
„Most is kiderült, ami az otthoni szorítóban elég, az egy ilyen komoly nemzetközi mezőnyben bizony nem elég az éremhez. Noha voltak pozitívumok bokszolóink teljesítményében, úgy vélem, csak kőkemény munkával érhetünk el oda, hogy bunyósaink dobogós esélyekkel vághassanak neki egy-egy világversenynek” – fogalmazott Kovács László.
Negyeddöntő
49 kg: Karjun Sogomonjan (örmény) - Lakatos István 25-12
60 kg: Edgaras Skurdialis (litván) - Sinkó Zoltán 19-6
81 kg: Ville Hukkanen (finn) - Nagy Péter 18-13
(Forrás: monokli.com)
Keresés