A MOB Fair Play Bizottság is jelen volt a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 konferencián
A Fővárosi Önkormányzat a Bálnában rendezte meg a Budapest Sportélete - Budapest Európa Sportfővárosa 2019 című, teltházas, konferenciát. Az esemény apropóját az adta, hogy a magyar főváros elnyerte az Európa Sportfővárosa kitüntető címet 2019-re. Ezt a titulust 2001 óta minden évben egy Európában levő, 500 ezer főnél nagyobb város nyerheti el az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége, az ACES, döntése értelmében. A tanácskozáson bemutatták mit is jelent ez a különleges cím, illetve tájékoztatást nyújtottak az idei és a jövő évi sportaktivitásokról, sporteseményekről. Budapest a jövő évi Sportfőváros címmel kapcsolatban együttműködésre hívta az érintett sportszervezeteket, sportvezetőket.
A rendezvényen - mások mellett - kiállított a MOB Fair Play Bizottsága is. Az érdeklődők a standon nemcsak megismerkedhettek a fair play-jel, hanem témába vágó játékokat is játszhattak a bizottság munkatársaival. Minden látogató Budapest Európa Sportfővárosa 2019-es Fair Play jelvényt kapott ajándékba.
A konferenciát dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes nyitotta meg. Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár részletesen ismertette a közelmúlt és következő évek sporteseményeit, külön hangsúlyt fektetve a fővárosi versenyekre. Az eseményen Gian Francesco Lupatelli az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetségének (ACES) elnöke jelképesen egy zászlóval adta át a sportfővárosi tisztséget Budapestnek. A 2018-as Sportfővárostól, Szófiától, majd idén novemberben veszi át Budapest a stafétát.
Dr. Kamuti Jenő előadásában bemutatta a Budapesti Sport Uniót, mely szervezetnek vezetője, majd a fair play értékeit ismertette, mint a MOB Fair Play Bizottságának elnöke. Beszédében kitért a múlt héten véget ért phjongcshangi téli olimpiára, néhány személyes tapasztalatot megosztva a hallgatósággal. Felidézte, hogy Dél-Koreában nem mindenki tudta pontosan, hogy hol van Magyarország, de Budapest nevét szinte mindenki ismerte. Fővárosunk közismertségéhez a világban jelentős mértékben hozzájárulnak a nagy nemzetközi sportesemények, melyekből, köszönhetően az elhivatott sportvezetőknek, egyre több van. A fair play-elnök szerint a Budapestnek odaítélt Európai Sportfőváros-rang, az eddig megalapozott jó hírnévnek, és a színvonalas sportszakmai munkának is, melyet többek között a főváros sportosztálya végez, köszönhető. Kamuti Jenő kifejezte reményét, hogy a főváros 2019-ben nemcsak a Sport, de a Fair Play Fővárosa is lesz.
(MFPB/DG, fotó: Róth Tamás)
Keresés