Fair play-díjjal tüntették ki Tóth Lászlót
A Nemzetközi Fair Play Bizottság rango elismerését vette át a budapesti Grand Slam-verseny alkalmával dr. Tóth László, a Magyar és az Európai Judo Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. A díjat Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke adta át a magyar sportvezetőnek.
Dr. Tóth László – akit néhány napja választottak meg az Európai Judo Szövetség elnökévé – huszonnégy éve vezeti a Magyar Judo Szövetséget, elhivatottan és a közönség megelégedésére. A magyar judosport fejlesztése mellett sokat tett a sportág nemzetközi fejlődéséért és népszerűsítéséért is. Munkáját a fair play szellemében végzi, különös hangsúlyt fektetve a fair play értékeinek közvetítésére a fiatalok felé. Munkája elismeréseként a Nemzetközi Fair Play Bizottság különleges Fair play-díjjal tüntette ki. A díjat Schmitt Pál, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) nagykövete adta át dr. Tóth Lászlónak - tájékoztat hírlevelében a Magyar Judo Szövetség.
Tóth Lászlót 1998-ban választották meg a Magyar Judo Szövetség elnökének, s az azóta eltelt huszonnégy esztendőben rendkívül sikeres időszakát éli meg a magyar judo. Ebben az időszakban három olimpiai, tizenhat felnőtt világbajnoki és ötvennégy európa-bajnoki érmet szereztek a magyar judósok, megannyi kiemelkedő utánpótlássiker mellett. Évtizedek óta a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.
Az elmúlt napokban egy sikeres olimpiai kvalifikációs Grand Slam-tornának adott otthont Budapest. A magyar judokák Pupp Réka (52 kg) arany- és Vég Zsombor (100 kg) bronzérme révén két medállal zárták a 2024-es párizsi olimpia kvalifikációjának első európai állomását.
(MOB; fotó: MJSZ/Horváth György)
Keresés