Konferenciát rendeztek Párizsban az erőszak elleni fellépés és a 2024-es játékok jegyében
A Francia Olimpiai Bizottság már esztendőkkel ezelőtt létrehozta a Sport a Békéért és Erőszak Ellen Bizottságát (AFSVFP). A napokban tartott párizsi fórumon a testület értékeinek, szellemiségének jegyében tartottak fórumot, melyen felszólalt dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Bizottság elnöke is.
„Az eseményen döntés született arról, hogy a párizsi, 2024-es olimpiáig minden évben megrendezzük ezt a konferenciát a felkészülés és az erőszak elleni fellépés jegyében. Ennek eszmeiségét az egész világra ki szeretnénk terjeszteni, legyen az bármely földrés nemzete, országa" – fejtette ki dr. Kamuti Jenő.
A kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívó azt is elmondta, hogy mindenki egyet értett abban, hogy a sport a nevelés és oktatás egyik eszköze. Ennek értelmében minden előadó szükségességét érezte, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a klubok tegyenek annak érdekében, hogy az erőszak elleni fellépést népszerűsítsék a sportolók, a sportesemények résztvevői körében. A sportdiplomata hozzátette: az UNESCO támogatja azt, hogy a középiskolákban program működjön a fair-play, az etika, a béke, az erőszakmentesség szellemében, tárgyában.
Az eseményen részt vett többek mellett a NOB-alapító Pierre de Coubertin báró unokája is (a képen jobbra).
(MOB)
Keresés