Több, mint harminc jelölést vitatott meg a MOB Fair Play Bizottsága
Idei első ülését tartotta csütörtökön a MOB Fair Play Bizottsága, mely tavaly ünnepelte megalapításának 50. évfordulóját. A találkozón beszámoló hangzott el a tavalyi év fair play-eseményeiről, valamint az idei terveket is meghallgatták a bizottság tagjai. Dr. Kamuti Jenő elnök bevezetőként megosztotta tapasztalatait a phjongcshangi téli olimpiáról, külön kiemelve azokat a történéseket, melyek a fair play eszmeiségét hordozták magukban. A magyar csapat szereplése is kitért, rávilágítva az aranyérmes férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó egymásért küzdeni tudására, ami a helyszínen még inkább tapasztalható, kézzelfogható volt.
A Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett sportvezető felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest Európa Sportfővárosa lesz 2019-ben, mely ismételten hazánkra és a fővárosra fogja irányítani a nemzetközi sport figyelmét. Ennek apropóján a tagok támogatták azt az elképzelést, hogy egy etikai és fair play témájú konferenciát szervezzen a bizottság jövőre.
Az ülésen dr. Farkas Péter minden bizottsági tagnak egy példányt adott át a Testnevelési Egyetem gondozásában tavaly megjelent a „Fair Play ereje ?!” című könyvből, melynek társszerzője volt. A kiadványról korábban a MOB honlapja is beszámolt. Dr. Cserháti László pedig meghívta a grémium tagjait a „Széchenyi, a testnevelés apostola” című előadására, amely a Pázmány Egyetemen lesz április negyedikén.
A bizottsági tagok ezek után részletesen megvitatták a magyar fair play-díjakra érkezett javaslatokat. A tavaly év végén közzétett felhívásra több, mint harminc jelölés érkezett a hat kategóriában. Amint azt a közel kétórás ülés után a tagok megjegyezték, nagyon konstruktív és hasznos eszmecserék zajlottak le a jelölésekről. A MOB Fair Play Bizottsága követve a korábbi gyakorlatot: a díjátadó gálán - amelyre várhatóan májusban kerül sor - hozza nyilvánosságra a kitüntetettek névsorát.
(MFPB/DG)
Keresés