Hit által vezérelve az öt tusán át – Nyolcvan éves Balczó András

Minden idők egyik legnagyobb magyar öttusázója, a Nemzet Sportolója, idén januárban a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíjjal tüntette ki. Balczó András ma nyolcvan éves, őt köszöntjük.

Háromszoros olimpiai bajnokunk 1938. augusztus 16-án született, Kondoroson. Édesapja evangélikus lelkész volt, akit később Nyíregyházára helyeztek, így Balczó itt töltötte a gyerekkorát. A hit születésétől kezdve jelen volt életében, ám csak édesapja 1962-es halála után fordult jobban felé, és hatotta át élete minden területét, beleértve a sportolói pályafutását is.

Tizenöt éves korában a rádióban hallotta, hogy Chilében egy magyar öttusázó, Benedek Gábor világbajnok lett. Akkor már egymástól függetlenül űzött három – a pentatlonnak is részét képző – sportágat, mint az úszás, futás és lovaglás, így eldöntötte, ha másnak sikerült, akkor neki is fog, hogy egyszer a világ legjobbja legyen. Innentől kezdve tudatosan készült erre a pályára, melyet hívatásául választott.

1955-ben egy országos versenyen fedezte fel a fentebb említett Benedek Gábor testvére, Benedek Ferenc, aki meglátva a kivételes tehetségét, egy levelet írt Balczó szüleinek, hogy érettségi után engedjék el őt Budapestre. Egy évvel később a Csepel SC versenyzője lett, mellette pedig a gyárban dolgozott napi nyolc órában. A válogatottba is hamar bekerült, és ha egy betegség nem szól közbe, akkor már az 1957-es világbajnokságra is utazhatott volna. Két évvel később, 21 évesen már ezüstérmet nyert Aldershot-ban, és innentől nem volt megállás.



A római olimpián győztes csapat tagja volt, egyéniben pedig negyedik helyen zárt. Összesen tíz világbajnoki aranyérme van, és ebből ötöt egyéniben nyert.


Az idén ötvenedik jubileumát ünneplő mexikói olimpián, 1968-ban egyéniben ezüst, csapatban ismét aranyérmet szerzett.

A ’72-es müncheni játékokon viszont megfordult a dolog, és végre a hőn áhított egyéni olimpiai aranyat is a nyakába akasztották, melynek megnyeréséről így vallott egy, két évvel ezelőtt a MOB-nak adott interjújában:

„Szerettem volna még azt az aranyérmet megszerezni. Már 34 éves voltam, kijutottam Münchenbe is, ahol a vívásban megcsillant az aranyérem megszerzésének a lehetősége. Kezdett minden feszültté válni bennem, a vívásban görcsösség vett erőt rajtam, nem tudtam találatot adni, miközben egyre attól féltem, hogy megszúrnak. Lényem legmélyén már feladtam az aranyérem megszerzésének lehetőségét, mert annyira rosszul ment, s nem láttam a kilábalás lehetőségét. És akkor megtörtént az a teljes belátás, kevesebb vagyok, ügyetlen vagyok, jobbnak gondoltam magamat. Ha valaki azért szeret engem, mert olimpiai bajnok vagyok, az a szeretet nem ér semmit. Engem kell szeretni, Bandit vagy Bandikát. Ez valahogy egy megszabadulást okozott. Hirtelen elkezdett menni minden, mint a karikacsapás. Ezt a fordulatot úgy fogom fel, hogy az Isten megszánt engem! Abba az állapotba hozott, amit kívánok minden küzdőnek, hogy ezt az állapotot nyerje el, mert megismeri az Isten közelségét.”

Balczó aktív sportolói karrierje utáni életét is szeretett sportágában képzelte el, melyhez minden szükséges képesítést megszerzett, és bár már akkor legendának számított, mivel nem lépett be az MSZMP-be, továbbá nyíltan vállalta az akkori rendszerrel szembenálló nézeteit, sportvezetői karrierje elé folyamatosan akadályokat gördítettek. Előbb belovaglóként dolgozott az Országos Lótenyésztési Felügyelőségnél, majd 1983-tól szellemi szabadfoglalkozásúként előadásokat tart országszerte.

1975-ben vette feleségül Császár Mónika válogatott tornászt, aki a müncheni játékokon csapatban bronzérmet nyert. Balczó András 38 éves korában lett először édesapa, és összesen 12 gyerekük született, hat fiú és hat lány. A népes család Budakeszin él, abban a házban melyet bajnokunk a két kezével maga épített.

Balczó András megkerülhetetlen alakja nem csak az öttusának, hanem a magyar sportnak is, olyannyira, hogy 2000-ben, az olimpián résztvevő sportolóinknak írt egy levelet, melyben az alábbi gondolatot is papírra vetette:

„Az járjon az eszetekben, hogy a küzdelem végeztével bármi rosszat elmondhassatok magatokról, csak azt ne, hogy „gyáva voltam", mert a félelem alkalmatlanná tesz arra is, amit egyébként tudtok. A félelem elvarázsol. Csak az elgyávultak szégyenkeznek ütközet után. Az emelt fő feltétele nem a nyerés, hanem az elszántság. „Légy bátor, álljunk helyt férfiasan népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr azt tegye, ami jónak látszik szemében." (Krónikák könyve)”

Idén januárban, mikor az Év sportolója gálán felment a Nemzeti Színház színpadára vastapssal fogadták az egybegyűltek. Utána kérdezték az újságírók - az amúgy ritkán nyilatkozó legendát -, mit érzett ott és akkor, ő pedig a maga tömörségével annyit válaszolt: „Megérkeztem!”.

Balczó András tehát megérkezett és az Isten éltesse még nagyon sokáig!

(Fotók: MOB, MTI)