Olimpiai bajnokok Hajdúszoboszlón

Húsz  olimpiai bajnok még soha nem járt városunkban…Köszönjük a megtisztelő látogatást… Máskor is megkülönböztetett szeretettel várjuk hazánk hőseit – jelentette ki  Sóvágó László polgármester. Fekésházi Tibor, a Gönczy Pál sportiskola igazgatója így folytatta –  Életre szól élményt adott  ez az érdekes, tanulságos élménybeszámoló…

Reméljük, hogy a diákjaink a példaképeket követve  még nagyobb kedvet kapnak a rendszeres sportoláshoz.

A bajnokok a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú támogatója, a Hunguest Hotels Hungary meghívására töltöttek öt napot a hajdúszoboszlói  Béke szállóban. A pihenéssel , regenerálódással együtt hasznosan telt az idő.
Az  olimpiai szolidaritás, barátság erősítése mellett az olimpiai mozgalom igazi értékeinek megismertetéséből, népszerűsítéséből is kivették részüket. Igyekeztek  példájuk követésére,   mozgásra, sportolásra ösztönözni a fiatalokat.

„Klubunk egyik fő feladatának  tekintjük a fiatalok sportra való nevelését, s igazán valamennyien örömmel részt vállalunk a társadalom alapvető céljainak megvalósításából”  – jegyezte meg  Nébald György kardvívó aranyérmes, a klub elnöke.

A program változatosan alakult. A bevezetőben említett élménybeszámoló előtt a bajnokok meghallgatták Pécsi Imre történésznek, a Hajdú-Bihar megyei Sporttörténész Egylet vezetőjének előadását és látogatást tettek a valóságos sportparadicsomnak beillő  Debreceni  Sportközpontban. Pécsi Imre többek között el mondta, hogy az idestova másfél évtizede alakult egylet kutatásai alapján  az újkori olimpiai játékokon  összesen 92, Debrecen városához  és a megyéhez kötődő sportember vett részt. De bizony Risztov Éva az egyetlen, aki a város színeiben lett olimpiai  bajnok. Fotókkal kísért előadása számos érdekességgel szolgált.

Orendi  Mihály, igazgató jogos büszkeséggel mutatta be birodalmát, az Oláh Gábor utcai   Debreceni Sportközpontot. A fákkal övezett hatalmas területen található a Gyulai István atlétikai stadion, műfüves labdarúgó pálya, cselgáncs terem, teke és tenisz pálya, jégpálya és nem utolsósorban a sportszálló. S a központhoz kapcsolódik még a Phönix csarnok, a Hódos Imre csarnok, és  sportuszoda. Debrecen sportváros mivoltját bizonyítja, hogy   rövid idő alatt immár a huszadik hivatalos világverseny rendezésére készülnek, március elején kerül sor  a téli olimpiák magyar  siker sportágának a rövidpályás gyorskorcsolyázó világbajnokságra. Örömmel, emlékeznek az Ifjúsági Atlétikai VB-re, amelyen  magyar rekordként 160 ország versenyzői vettek részt, vagy az idei oly sikeres úszó EB-re, melynek során Gyurta  Daniék  26 érmet (9 aranyat) nyertek. Különös gonddal nevelik  az utánpótlást, jelenleg 1100 fiatalt foglalkoztatnak sportiskolai rendszerben. Szakosztályaik fejlesztésére is nagy súlyt fektetnek. Risztov Éva után  az ifjúsági olimpiai bajnok pillangózó Biczó Bencével és edzőjével Sántics Bélával erősítették az úszó  szakosztályt, s a vízilabda csapatuk pedig  esélyes a dobogós helyek egyikére.

- Jó napot kivánunk!... köszöntötték a tornaszerelésben pompázó elsősök  harsogva, a tornaterembe érkezett  bajnokokat. Majd amint ez kétnyelvű iskolában illik angol nyelven elhangzott vezényszavakra végezték a gimnasztikai gyakorlatokat. Az egykori  ismert pedagógus  Gönczy Pál nevét  viselő iskola  a város egyik legszebb középülete száz éve épült, termeiben  35 tanár neveli  a 475 diákot. Az alaptantárgyak oktatása az első osztálytól kezdve angolul is folyik. Fekésházi Tibor igazgató örömmel újságolta, hogy a diákok sportra való nevelése terén elért eredményeik elismeréseként  erre a tanévre sportiskolai besorolást kaptak. Örömmel fogadták a lehetőséget  és be is vezették a mindennapos  kötelező testnevelést. Októberben az londoni sikereken felbuzdulva három héten át  olimpia történeti foglalkozásokat szerveztek.

Igy azután nem csoda, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a városi művelődési otthonban szervezték meg a bajnokok élménybeszámolóját. Nyitányként kiderült, hogy a széksorokat zsúfolásig megtöltő mintegy kétszáz felsős közül mindössze egyetlen akadt, aki még nem tud úszni. S arra a kérdésre, hogy ki vett már részt valamilyen iskolai sportversenyen minden kéz a magasba emelkedett.    Majd a vastapssal fogadott bajnokok  következtek. A színpadon helyet foglalva   rövid bemutatkozás  után az olimpiák időrendi sorrendjében emlékeztek… A teljesség igénye nélkül néhány aranyérmes érdeklődő figyelemmel hallgatott, és nagy elismeréssel fogadott gondolataiból   idézünk…

1956, Melbourne :
Reviczkyné, Köteles Erzsébet, a négy olimpián szerepelt tornásznő, a melbournei  aranyérmes kézi szer csapat tagja:
Az egy évvel korábban Rómában rendezett világbajnokságon aratott győzelmünk növelte bizakodásunkat. Ám a verseny előtti órákban kiderült, hogy Tass Olga elvesztette az otthonról hozott nemzeti színű szalagot. Kapitányunk, Vali néni, Herpich- Nagy Jenőné, tekintélyének köszönhető, hogy a rendezők beleegyezésével Olgi szivárvány színű szalaggal végezhette  a gyakorlatot. Hófehér szerelésben jól mutattunk, a magyar zenére egyszerre lengettük a négy piros-fehér-zöld és az ötödik  szivárvány színű szalagot. Vastaps fogadta produkciónkat és a gyakorlat Erzsébet királynő férjének Fülöp  hercegnek is nagyon megtetszett. Olyannyira, hogy kívánságára egyedül álló módon  meg kellett ismételni. A herceg azután megkérdezte Vali nénitől, hogy mit jelentett az a szivárvány színű szalag a négy nemzeti színű mellett. Vali néni némi gondolkodás után  így válaszolt: Ez reménysugár, hogy lesz egyszer szabadabb élet Magyarországon..

Hevesi István, a győztes vízilabda válogatott játékosa:
A szabadság hegyi Vörös Csillag szállóbeli edzőtáborozásunk napjaiban  1956 október  23-án tört ki  a forradalom. Sokáig kétséges volt, hogy a magyar csapat részt vehet-e az alig egy hónappal később, november 22-én kezdődő olimpián. Végül útra kelhettünk, busszal, vonattal, a Prága melletti edzőtáborban eltöltött napok után csaknem kéthetes  napig tartó utazást követve november 10-én érkeztünk meg Melbourne-be. A repülőtéren  Ausztráliában élő magyarok hősökként fogadtak bennünket, együtt, zokogva énekeltük a himnuszt. Én is sírtam. Azután megkaptuk az ottani kiadású magyar újságokat. Értesültünk a drámai eseményekről, a magyar főváros utcáin dübörgő szovjet tankok pusztításairól,  a szabadságharc leveréséről. Hozzátartozóinkról nem kaptunk hírt, mindenki aggódott  szeretteiért. Kapitányunk Rajki Béla akkor összehívott bennünket,  s azt kérte próbáljunk meg a nehéz körülmények ellenére a játékra koncentrálni, meg kell nyernünk az olimpiát. Tanácsát megfogadva küzdöttünk. A szovjet csapat ellen kétszeres erővel, hogy legalább a sportban válaszoljunk   a szabadság harcunkat leverő nagyhatalom képviselőinek.  A mérkőzés lefújása előtt néhány perccel 4:0-ra vezettünk, amikor egy újabb  kemény  párharc után Prokopov könyökével felsértette Zádor Ervin homlokát. Vére megfestette az uszoda vizét. Vérző fejéről készült fotó bejárta a világsajtót. A  mérkőzés vérfürdőként vonult be az olimpiák történetébe. A drámai mérkőzésről  filmek készültek.  Hiteles történetét Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója írta meg „1956 – ahol mi győztünk” – címmel.

1960, Róma:
Németh Ferenc, a duplázó öttusázó:
Akkoriban – amint elmondta – még tereplovaglással kezdődött,   az egy tusra menő párbajtőrvívás után pisztolylövés következett majd  300 m-es úszással folytatódott  és 4.000 m-es terepfutással fejeződött be az öt napos küzdelem. Ráadásul az eredmények pontszámokkal való értékelése meglehetősen bonyolult volt.  A mai egy napra sűrített öttusa már nem a régi, klasszikus verseny. A vívás után  csak 200 méter úszás, rövid 350 – 400 m-es pályán 12 akadály leküzdése a feladat a lovaglásban, majd a befejező  hendikep rendszerben folyó futás- lézeres lövészet kombinációja után azonnal adva van a győztes. „Bezzeg Rómában közel negyven fokos hőségben a dimbes-dombos golfpályán rendezett terepfutás során én is csak kapkodtam a levegő után – folytatta Németh Ferenc
– A táv felénél  úgy elkészültem erőmmel, hogy olimpia ide,vagy oda  fel akartam adni a versenyt,  a szabadnapos magyar sportolók biztatásának köszönhetőn  újra erőre kaptam és ha fél ájultan is estem be  célba,de  megnyertem az egyénit, Balczó Bandival és Nagy Imrével  megnyertük a csapat versenyt is.

1964, Tokio: Rejtő Ildikó az öt olimpián részt vett, a hivatalos világversenyeken 22 érmet, (8 aranyat) nyert  női tőrvívó, a Nemzet Sportolója:
- Az egyéni versenyt is izgalmas küzdelemben, négyes holtverseny után sikerült megnyernem, de a csapat még izgalmasabb, drámai párharcot hozott. A szovjet együttes  6:5-re, majd 7:6-ra vezetett,   ráadásul, a tusarányuk is jobb volt, így a befejező három asszót meg kellett nyernünk az aranyért. Kimondhatatlanul boldogok voltunk, hogy sikerült… A világ élvonalához tartozva igyekeztem drága szüleim intelmeit megfogadni.  Mindig tisztelet-tudásra, szerénységre neveltek szorgalomra biztattak..

Ambrus Miklós,  a bajnokságot nyert vízilabda csapat játékosa:
-  Tulajdonképpen Boros Api mellett csak második kapusként kerültem az utazók közé. A méltán világhírű, már 1956-ban is bajnokságot nyert szolnoki hálóőr azonban a jugoszlávok ellen gyengébb napot fogott ki, négy gót is kapott, pontot vesztettünk. Így az olaszok  ellen  kapitányunk Laky Károly  engem állított a kapuba. Győztünk 3:1-re elégedettek voltak teljesítményemmel és a szovjet csapat elleni döntőben is bizalmat kaptam. A jugoszlávok elleni pontvesztés után gólarányon múlt az aranyérem sorsa. A csapatnak nagyon jól ment, Dömötör Zoli második gójával már 5:2-re vezettünk, a bajnokság kapujában voltunk.  Amikor az utolsó másodpercekben magam sem tudom hogy sikerült,de biztos gólnak ígérkező lövést hárítottam… A mérkőzés után Szepesi Gyuri, a kiváló riporter tartotta elém a mikrofont, de bevallom hangom elcsuklott meg sem tudtam szólalni. A győzelem csodálatos öröme egyszerűen  elnémított….  Kívánom nektek is érezzétek minél többször a  győzelem csodálatos örömét.

Novák Dezső, a világ egyetlen labdarugója, aki három érmet (két aranyat, egy bronzot) szerzett, a Világ válogatottban is szerepelt:
- Tiszta sor, hogy a római bronz kudarcát ugyan Tokióban, majd Mexikóban, a következő két olimpián arannyal feledtettük, de a kudarc olykor még ma is fáj.  Anélkül, hogy a bajnokságot nyert két csapat  játékos állományát lebecsülném, őszintén meg kell vallanom, hogy a római együttest  nagyobb tudású  játékosok alkották. Emlékeztetőül, az egyetlen magyar aranylabdás Albert Flórián mellett,többek között  Göröcs János, Dalnoki Jenő, Rákosi Gyula, Kovács III. Ferenc,  Várhidi Pál sokszoros válogatottak játszottak Rómában. De bizony el kell ismerni, hogy kicsit lebecsültük a dánokat, már a jugoszlávok elleni döntőre gondoltunk, ráadásul a dánok 1:0-ás vezetésnél a biztos ítélet végrehajtó Várhidi Pali barátom 11-est hibázott. Szóval elkönnyelműsködtük a meccset. A tokiói és mexikói csapat Lakat Karcsi bácsi vezetésével akaraterőben, győzni akarásban, lelkesedésben   múlta felül a római gárdát és nyerte az olimpiai bajnokságot. Az eset örök   tanulsággal szolgálhat, az ellenfelet soha sem szabad lebecsülni, mindig  az adott mérkőzésre kell koncentrálni, s az akaraterő, a lelkesedés    mindig döntő tényező lehet.

1968, Mexiko :
Ránkyné, Németh Angéla a gerelyhajítás bajnoknője: 
- Tizenévesen figyeltek fel rám a Csömöri úti pályán. Az atlétika úgyszólván minden ágát kipróbáltam, futottam, magasat ugrottam, diszkoszt dobtam, gerelyt hajítottam. Korosztályos bajnokságokat nyertem, ifjúsági válogatott lettem. A Testnevelési Főiskolára történt felvételem után nehezen tudtam alkalmazkodni a megváltozott edzés körülményekhez és a kosárlabdához pártoltam. Az atlétika minden sport alapja és így ha technikailag akadtak nálam jobbak is, erőnlétemnek, mozgáskészségemnek köszönhetően a csapat erőssége  lettem. Azután későbbi szeretett mesterem Koltai Jenő bácsi hívására mégis újra kezdtem  a gerelyhajítást, de közben egy ideig még kosaraztam is, de egyre komolyabban vettem a gerelyhajítást. Technikailag is  fejlődtem és bár 1965-ben, a Budapesti Universiadén csak negyedik lettem, szorgalmasan dolgoztam tovább. Mexikóban sem soroltak az esélyesek közé, de már elsőre én dobtam legmesszebbre a gerelyt, majd  másodikra hatvan méternél is nagyobbat dobtam és megnyertem az olimpiát. Azt tanácsolom nektek is legyetek szorgalmasak, próbálkozzatok meg az atlétika minél több ágával, atlétikus mozgás alapozhatja meg sportbeli sikereiteket.

Varga János,  aranyérmes légsúlyú birkózó:
Szülővárosomban, Abonyban kedveltem  meg ezt a számomra csodálatosan szép sportágat. Nevelő edzőm,      Skultéti Sándor bácsi irányításával  három ifjúsági bajnokságot  is nyertem és a kötelező katonai szolgálat megkezdése után kerültem  Bp.Honvéd akkor híres szakosztályába, a válogatottba is meghívtak. Három olimpián vehettem részt. Mexikóban értem a csúcsra, előtte Tokióban sérülés hátráltatott, utána Münchenben  pedig csúnyán lepontoztak. Mi birkózók kemény fiúk vagyunk… Még Tokió előtti világbajnokságon Halsingborgban történt. Karavajev átdobott, roppant az egyik bordám, iszonyatos fájdalmat éreztem. A pillanatnyi szünetben  odaszóltam  Szilvásy Miklósnak, az olimpiai  bajnok kapitánynak  „Miklós bátya, baj van”.. Határozottan válaszolt: „Ha világbajnok  akarsz lenni menj csak vissza a szőnyegre,az orosz már ott vár..” Visszamentem és nemcsak a fájdalmat, hanem Karavajevet is legyőzve világbajnok lettem. Az ölelkezés, csókolózás után a kapitány  kérdezett: „Jancsikám, most már panaszkodhatsz, mi bajod van?..”   De akkor már nem panaszkodtam… A győzelem örömében az ember mindent elfelejt, a vereség után pedig  mindene fáj…

2000 Sydney, 2004 Athén: Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó:
Tulajdonképpen már 1996-ban  is a győzelem kapujában torpantunk meg, a remélt győzelem helyett a negyedik helyre szorultunk. Atlanta után kezdődött új időszámítás a magyar vízilabda sportban. Mindez szerencsés találkozásnak volt köszönhető. Az  Olaszországból hazahívott   Kemény Dénes lett a kapitány és sok tekintetben változott edzés programmal   megfiatalított gárdával látott munkához. A csapatot lényegében az 1975,76-ban született játékosok alkották. Mi akkor mát évek óta együtt játszottunk a Központi Sportiskola csapatában és a korosztályos válogatottban. Egymás gondolatát is ismertük. Eredményeinket dicséri, hogy 66 korosztályos nemzetközi mérkőzésünk  közül, csak egyet vesztettünk el. Az újító kapitány és a tehetséges gárda szerencsés találkozása vezetett azután  Sydneyben, majd Athénben , végül Pekingben a bajnokság megnyeréséhez ,de a triplázásnak már nem voltam részese…A sikeres sport csodálatos dolog, a közösség szebbé, tartalmasabbá teszi az életet, de arra szeretnélek figyelmeztetni benneteket, hogy a tanulást se hanyagoljátok el. Mi csaknem kivétel nélkül pályafutásunk idején tanultunk, szereztünk diplomát, a sport és a tanulás tette teljessé életünket…

A rendkívüli  ünnepléssel zárult  több,mint másfél órára nyúlt beszámolók végén a bajnokok sok sikert kívánva mondtak köszönetet a fiataloknak. „Számomra is élményt jelentettek  ezek az emlékezések. Örülők annak, hogy vendéglátásunkkal  mindehhez hozzá tudtunk járulni. Örömmel láttam, hogy a bajnokok milyen jól érzik magukat, s barátságuk erősítése közben a múlt emlékezete egy kicsit fiatalítja is őket” – vélekedett a fórumon a Hunguest képviseletében  résztvevő Forgács István, a HGS ügyvezető igazgatója.  
Szavai azután a hangulatos, őszinte baráti hangulatban zajló búcsúest során igazolódtak, amikor  nagy körben  kart-karba öltve együtt  énekelték: „Szeressük egymást gyerekek!...”