Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja
A Kemény-aranyak máig slágertéma
A Millenáris Parkban látható Világraszóló bajnokaink c. olimpiatörténeti kiállítás egy héttel ezelőtt a rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpiai bajnokainkat hívta vendégül, kedden este pedig a vízilabdázók jelentek meg az érdeklődők előtt.
Olimpiai bajnokok is sűrűn látogatják az olimpiatörténeti kiállítást, kedden a pólósok érkeznek
Egyik neves vendég a másik után jelent meg szerdán délután a Millenáris Parkban, ahol a Világraszóló bajnokaink c. olimpiatörténeti kiállítás látható. A korcsolyázó bajnokok mellett kilátogatott a budai helyszínre Schmitt Pál vívó, a MOB tiszteletbeli elnöke, a NOB magyar tagja és Fábián László öttusázó, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának idén megválasztott elnöke is.
Kitüntették vívó legendáinkat és az olimpiai bajnok labdarúgót
Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából kitüntetésben részesítette Sákovicsné Dömölky Lídia és dr. Nébald György olimpiai bajnok vívót, valamint Szalay Miklós olimpiai bajnok labdarúgót. Az elismeréseket augusztus 27-én, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen adták át.
Novák Ferenc és Pulai Imre is ellátogatott a kiállításra
Sok más olimpiai bajnokhoz hasonlóan a 2000-es, sydney-i olimpiai aranyérmes kenuegység, Novák Ferenc és Pulai Imre is ellátogattak a Millenárisra az olimpiatörténeti kiállításra. Mindketten tárgyaikat is kölcsönözték a tárlatra.
Köszönet a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja tagjainak a relikviákért
A megújuló, idén 20 éves Millenárison Világraszóló Bajnokaink - 177 mesés győzelem címmel magyar olimpiatörténeti kiállítással várja látogatóit október 10-ig. Az Üvegcsarnokban rendezett tárlat 1000 nm2-en több mint 300 tárgyat mutat be, köztük a 12 hét során 94 aranyéremet, zászlókat, diplomákat, a győzelmekhez kapcsolódó személyes tárgyakat, sporteszközöket, amelyek egyszerre egy térben soha nem voltak még láthatók. A kiállítás kurátora, Dobor Dezső nem véletlenül nevezte így a tárlatot: A magyar olimpiai bajnokok Nemzeti Múzeuma." A több generációt egyszerre megszólító kiállítás – a szervezők szándéka szerint - a sport szeretetére, a közösség összetartó erejére és a így a nemzeti identitástudat fontosságára irányítja a látogatók figyelmét.
Világraszóló bajnokaink - 177 mesés győzelem; relikviákból nyílt kiállítás a Millenáris Parkban
A Világraszóló bajnokaink – 177 mesés győzelem című interaktív olimpiatörténeti kiállítás az eddigi magyar ötkarikás győzelmeknek állít emléket a budai Millenáris Parkban. Az eseményen számos olimpiai bajnok részt vett, köztük a világ korelnöke, Keleti Ágnes. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Schmidt Gábor alelnök mondott köszöntőt. A kiállításon 304 ereklyét állítottak ki.
Fábián László lett az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke
Az öttusázó olimpiai bajnok Fábián Lászlót választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bajnojkok Klubjának hétfői közgyűlésén. A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója dr. Nébald Györgyöt váltja az elit társaság élén. A klub tagjai kerek születésnapjukat ünneplő bajnokokat is köszöntöttek. A Mercure Budapest Korona Hotelben tartott eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.
Tisztújítást tart az Olimpiai Bajnokok Klubja
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöksége 2021. június 28. napján, hétfőn 17 órára, a Mercure Budapest Korona Hotel Chain Bridge rendezvénytermébe (Budapest, V. Kecskeméti u. 14) közgyűlést hív össze. Az esemény fókuszában tisztújítás is szerepel.
Későbbre tervezik az olimpiai bajnokok klubjának összejövetelét
A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának pénteki összejövetelét egy későbbi időpontban tartjuk meg - tájékoztatott dr. Nébald György elnök.
Keresés