Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja
„Gyurika – Egy pólós vallomásai”
„Gyurika – Egy pólós vallomásai” címmel könyv készül dr. Kárpáti Györgyről, a kiadvány a tervek szerint 2016 őszén kerül a boltok polcaira. A Nemzet Sportolója a magyar vízilabdázás élő legendája, aki nem csak arról nevezetes, hogy három olimpiai arany tulajdonosa, ismert figurája az uszoda világának. Aki ismeri, személyesen vagy televízión keresztül megérintette személyisége, utolérhetetlen humora, iróniája, öniróniája, az megérti, hogy „Gyurikáról” muszáj könyvet írni.
Rio és Budapest 2024 az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségi ülésének fókuszában
A szöuli ötkarikás bajnok kardvívó dr. Nébald György vezetésével ülést tartott az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöksége július 20-án. A grémium a közeljövő eseményeiről is tárgyalt.
Rióban a 10. hely környékére várja Magyarországot a nemzetek közt Kárpáti György
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Kárpáti György, a Nemzet Sportolója a tizedik hely környékére várja Magyarországot a nemzetek pontversenyében a riói olimpián.
A korelnök magyar olimpiai bajnok ma is igen aktív
Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő lett május 21-én a magyar olimpiai bajnokok korelnöke. Kalandos élete regénybe kívánkozik.
Olimpiai bajnokaink az MH Egészségügyi Központ ellátására is számíthatnak
Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnöksége a SYMA csarnok rendezvénytermébe. A közgyűlés kezdete előtt együttműködési megállapodást írt alá a Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Olimpiai Bajnokok Klubja (OBK) nevében dr. Simicskó István miniszter és dr. Nébald György elnök.
Közgyűlést hív össze az Olimpiai Bajnokok Klubja
Ezúton tisztelettel meghívja valamennyi tagját a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja a 2016. február 25-én, 17 órai kezdettel tartandó rendes éves közgyűlésére, a SYMA Rendezvénycsarnok rendezvénytermébe.
Az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes 95 éves
95. születésnapjának előestéjén az Olimpiai Bajnokok Klubja szervezésében a magyar sportélet egykori nagyságai köszöntötték Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját. Az YBL Tervező Iroda helysége szűknek bizonyult a média nagy érdeklődése melletti ünnepségnek. Házigazdaként Takács Tibor üdvözölte a megjelenteket, majd az eseményen a "Nemcsak a húszéveseké a világ" sláger zenéjére vastaps mellett vonult be az ünnepelt, akit elsőként Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntött.
Keleti Ágnes újra itthon
Az ötszörös olimpiai bajnok tornász Keleti Ágnes, aki a melbourne-i olimpiát követően Izraelben telepedett le, sűrűn jár haza Magyarországra, most újra itthon van.
Az olimpiai bajnok Dömötör Zoltánt és Palotai Károlyt ünnepelték
Az Olimpiai Bajnokok Klubjának szervezésében köszöntöttek hétfő este két, kerek születésnapját ünneplő bajnokot: a 80 esztendős, korábbi labdarúgó Palotai Károlyt és a vízilabdázó Dömötör Zoltán. Az ünnepelteket a bajnoktársak közt Fábián László, a bajnokok klubjának alelnöke, egyben a MOB sportigazgatója is köszöntötte.
Keresés