Márton Anita ajándék fellépése diszkosszal, Halász Bence 20 évesen vb döntőben
Pénteken négy magyar atléta szerepelt a londoni atlétikai világbajnokságon.
Márton Anita nemzetközi meghívás alapján indult a diszkoszvetés selejtezőjében. A súlylökésben ezüstérmet szerzett atléta külön nem készült erre a versenyszámra. Az első csoportban selejtezve 55,96 m-ig jutott. Végül ez az eredmény a 30 dobót felvonultató mezőnyben a 24. helyre volt elegendő.
„Ajándék volt számomra, hogy indulhattam diszkoszvetésben a világbajnokságon. Erre a számra nem koncentráltunk, nem ez a főszámom. Az augusztus végi Gyémánt Liga döntő miatt próbáljuk még kitolni a formát, mondhatni még talán edzésként is jól jött” – nyilatkozta Anita.
Jól futottak 100 gáton a magyar hölgyek. Első világbajnoki szereplésükön Kerekes Gréta 5, míg Kozák Luca 2 századdal maradt el eddigi legjobb teljesítményétől. 13.16 illetve 13.19 másodperces idejük nem volt elég a továbbjutáshoz.
Este a kalapácsvetés döntőjében az alig húsz éves, egyfajta bravúrként döntőbe került Halász Bence 74,45 méteres dobásával helyt állt napjaink felnőtt világklasszisai között. A tavaly még többnyire hat kilogrammos junior szerrel versenyző szombathelyi atléta harmadikra elért kísérletével a VB rangos 11. helyén végzett.
„Az első két dobásom nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna… De így is elégedett vagyok, nagyon fiatalon be tudtam magam verekedni a tizenkettes döntőbe. Ez volt a célunk a kiutazás előtt, és ezt teljesítettük is”- nyilatkozta a fiatal versenyző. A VB szombati napján magyar atléta nem indul a versenyeken, legközelebb a zárónap délelőtti programjában szurkolhatunk majd gyaloglóinknak.
(MOB-MASZ Fotók: Igaz Bálint)
Keresés