Medgyesi Fruzsinában volt drukk, de megcsinálta!
Hét magyar fiatal is rajthoz állt a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (téli EYOF) első, hétfői versenynapján; a legkiválóbban műkorcsolyázóink teljesítettek.
Medgyesi Fruzsina a rövidprogramban mutatta meg magát, és az előkelő tizedik helyen végzett a harmincfős mezőnyben.
Tokaji Kulcsár Zsófia és Medgyesi Fruzsina
„Azzal a céllal léptem jégre, hogy mindhárom ugrásom sikerüljön – nagyon örülök annak, hogy meg tudtam felelni a magammal szemben támasztott elvárásoknak” – fogalmazott a mob.hu-nak.
„Bevallom, volt bennem drukk, de nem nyomasztott, sokkal inkább arra sarkallt, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból.”
Fruzsina kedd délelőtt edz, majd délután kilátogat a magyar érdekeltségű versenyekre, hogy aztán szerdán ismét érte lehessen szorítani.
„Nagyon bízom benne, hogy a szabadprogramban is ugyanilyen összeszedett leszek. Ha magamhoz képest hasonlóan jól teljesítek, mint hétfőn, már elégedett leszek.”
Borovoj Alexander (a fotón Vidrai Szabolccsal), szintén a rövidprogramban, nyolcadikként mutatta be gyakorlatát, és a 12. helyen végzett. Medgyesihez hasonlóan szerdán a szabadprogramban folytatja.
Óriás-műlesiklásban három alpesi sízőnk mérette meg magát, közülük csak Szőllős Barnabás lett helyezett: a középmezőnyben végezve 50.-ként zárt. Nagy Bence már az első futamban kiesett, Benedek Patrik pedig a másodikat nem tudta befejezni.
Snowboardban mindkét versenyzőnk számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, Fehér Zsófia a 17., Szász Csongor pedig a 25. helyet érte el.
Sífutásban ugyancsak két magyarért izgulhattunk: Bodnár Gina 71.-ként ért célba 7,5km klasszikus stílusban, míg Gyallai Soma 77. lett 10km-en.
Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója a körülményekről elmondta:
„Ragyogóan sütött a nap végig a versenyek alatt, míg a hőmérséklet néhány fokkal fagypont alatt maradt, így a hó ideális állapotban volt, nem kásásodott.”
„A magyar fiatalok teljesítményére nem lehet panasz, de közülük is ki kell emelni Medgyesi Fruzsinát, gyönyörű gyakorlatsort mutatott be. Fruzsina mindhárom ugrása szépen sikerült, nagyon büszke volt rá.”
Kedden négy honfitársunk mutatkozik be a vorarlbergi-liechtensteini multisporteseményen: Veres Mirella és Herneczky Áron biatlonistáért, illetve Vörös Virág és Kelemen Péter síugróért a helyszínen szorít Borkai Zsolt, a MOB elnöke, valamint Szabó Bence főtitkár.
A teljes magyar eredménylistáért kattintson IDE.
(MOB/Czövek Oszkár, fotó: dr. Nagy Zsigmond)
Medgyesi Fruzsina adatlapja a hivatalos csapatkönyvben:
Kapcsolódó cikk:
Megnyitották a téli EYOF-ot
Keresés